vasárnap, november 25, 2007

Oviba szoktatás összesítő

X.3-5. Első három napunk az oviban.
X.8-12. Hányós vírust kapott el Balázs.
X.15-24. Valamikor itt is jártunk még vagy három napot, de Balázsnak elkezdett folyni az orra, köhögött, és láza is lett.
X.25- különben is őszi szünet volt, meg összevont csoport az ablaknapok miatt, úgyhogy azt javasolták nekünk, hogy inkább maradjunk otthon.
XI.5. Egy órát vele voltam, másfél órára elmentem, ebéd után mentem érte. Amikor elmentem, hisztizett, amikor megérkeztem, még sírt.
XI.6. Kint játszottunk az udvaron, nagyon Anyás, csak lődörgött, nem nyúlt semmihez, ha mégis, akkor is félpercenként ellenőrizte, hogy ne távolodjak el tőle jobban, mint másfél méter.
XI.7. Benti foglalkozáson más gyerekekkel katicás (számolós kártyás dobókockás) társasjátékot, és tojásos (forgatós összerakós) társasjátékot játszottunk. Utána magától elment játszani, de vissza-visszajött.
XI.8. Hajlandó volt végre festeni, festett is rögtön két képet is, mert nagyon belejött. Egyedül beült a szőnyegre a többiek közé a mesemondás (meseszőnyeg) alatt.
XI.9. Reggel az oviban most először nem sírt, hogy be kell menni a terembe. Jelentkezett gyümölcsöt szeletelni, nagyon ügyesen vagdosta a többiekkel együtt a körtét, almát, banánt és narancsot. Utána minden gyerek ehetett is belőle, Balázs repetázott is.
XI.12-16. Balázs beteg
XI.19. Nincs ki vigyázzon Boróra, amíg én Balázzsal vagyok az oviban, beteg mind a két nagymama
XI.20. Voltunk oviban, de épp forgatás volt, és hazaküldtek. Egy órácskát játszottunk csak, semmibe sem tudtunk igazán belemelegedni. (Dédi vigyázott Boróra)
XI.21-23. Most már én is beteg vagyok, még ha valakire rá is tudnám bízni Borót, akkor sem illene betegen, köhögve üldögélnem az egészséges kis ovisok között.

péntek, november 23, 2007

Oltás után

Boró délután nagyon nyüszi volt, amikor felébredt. A fél tizes utolsó szopit ki is hagyta, bömbölt, hiába próbáltam rátukmálni egy kis tejet. Ennek ellenére csak reggel hatkor ébredt, evett szépen, mosolygott egy nagyot, de szó nélkül azonnal visszaaludt, amikor visszatettem a kiságyába.

csütörtök, november 22, 2007

3-hós oltás, Boró

Boró ma megkapta a 3-hónapos oltását. Jó-jó, már majdnem 4 hónapos, kis csúszásban vagyunk..
Ha minden igaz, még idén megkapja a 4-hónapos oltását is, és Balázsnak is beütemeztem egy bárányhimlő elleni oltást a két ünnep közé.

Szóval az oltásról:
Doki közeledik a fecskendővel, Balázs futva jön, sietve megfogja Boró kezecskéjét, és azt mondja neki:
Nem kejj síjni!
És Boró nem is sírt. Egy picit sem. Büszke vagyok a gyerekeimre. Mindkettőre.

szerda, november 21, 2007

Balázs megint bepisilt! (2)

Korán-korán reggel:
Balázs jön: Pisijtem. suttogja.
Anya félálomban: Jól van, ügyes vagy, menj vissza aludni!
Balázs: De én a pizsamámba pisijtem..
Anya: Jujj.. és hol voltál, amikor pisiltél?
Balázs: A kisádamban..

szerda, november 07, 2007

Balázs vígasztal

Apa nem volt itthon, munkája napokra külföldre szólította. Eddig is nagyon vártam, hogy hazaérjen a munkából, és egy kicsit fellélegezzek itthoni teendőim alól, de most nem volt ilyen opció. Már egy órája jártam fel-, s alá Boróval altatási célzattal mindhiába. Balázs roppant türelmes volt, halkan játszott a játszóban egyedül, és 5-10 percenként ellenőrizte, hogy megvagyunk-e még, alszik-e már Boró.
Egyik ilyen alkalommal én a folyosón ültem magamba roskadva és a gyerekszobából harsány Boró-üvöltés hallasztott ki. Balázs odaszaladt hozzám, hogy miért sírok, mire én megmondtam az okát, hogy nem tudom elaltatni Borót. Nyakam köré fonta kis karjait, megölelt, adott egy puszit is, és azt mondta símogató-vígasztaló hangsúllyal:
Nem kej síjni, Ana, majd jegközejebb ej tudod ajtatni Bojót.

Boró és a keze-1

Boró ma felfedezte a kezeit. Percekig úgy nézegette a kezeit, mikor épp melyik lendült a szeme elé, mintha én tartanék elé egy érdekes játékot.

a kis Lőrincze és a testápoló

Mi van a kezedben, Ana?
Testápoló.
Az mi?
Amivel a testünket bekenjük, ápoljuk.
Nem úd éjtettem.
Hát hogy?
Test-tápojó!
Tápoló? Az mi?
Amikoj ütögetünk vajakit a kezünkkej..

Balázs énekel

Balázs reggel dalra fakadt a kiságyában:

kukaa-kuki
kuka-kuki
kuka-kaka
kuki-kaka

sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-
sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop-sztop

Ez a STOP akart lenni, de az elején alig volt hallható az SZ hang, amit Balázs az S betűre használ..

péntek, november 02, 2007

ÉLETJEL Pzs-nek! :)

És ígérem most már elkezdem beírogatni a sztorikat a gépbe is, mert eddig csak Rlogoltam, nem Blogoltam. (Blog=weBlog, --> papeRlog=Rlog) (-:

Fogyóeszköz

Balázs kevesebb puszit ad, mint amennyit kap. Ez tény. Ezek alapján duzzadnia kéne a sok puszitól, mégis sokszor azért nem ad puszit búcsúzáskor, mert azt mondja, elfogyott, majd máskor ad. Ilyen esetekre találta ki a Mama a "Puszizsák"-ot. A puszizsákot pedig úgy lehet feltölteni, hogy Balázs hátáta adunk sok-sok puszit. Így is csak kb egy-két Balázs-puszi lesz 10-15 feltöltős-pusziból, de még így is megéri. Ha azt mondaná elfogyott a puszija, fel vagyunk hatalmazva arra, hogy legalább mi adhassunk neki puszit, ha máshová nem, hát a hátára. Tisztára megéri.. vagy nem? :)

Balázs ír

No nem ír nemzetiségű, nem-nem, csak úgy hiszi, már tud írni. Ma is letépett a firkálós-füzete sarkából egy körömnyi darabot, firkált rá, és e szavakkal nyújtotta át Apának:

Azt íjtam oda, hod szejetjek Apa, szejetjek Bojóka és szejetjek Ana. Je is pecsétejtem. Apa nadon vidázz já!

csütörtök, november 01, 2007

Boró a hátára pördült

Boró ma kétszer is a hátára fordult, elhúzta az a nagy-nehéz buksija. Jobbra dőlt, és a hátára gurult. Nem rázta meg a dolog különösebben, de nagyon figyelt, hogy akkor most mi is van??