Ma hirtelen ötlettől vezérelve újítottunk a szokásos esti fürdési rituálénkon. Eddig én fürdettem meg Balázst, és Apa meg Borót, szorosan egymás keze alá dolgozva. Ma viszont beraktuk Balázs mellé Borót is a kádba. Megkértük Balázst, hogy mossa meg a kistesó kezeit, aminek ő szívesen tett eleget, Boró meg kuncogni kezdett. Balázs mosolygott, megmosta Boró pociját is, meg a nyakóciját, mire Boró hangosan kacagott, és csapdosott a kezeivel, no meg a lábacskái jártak, mint a motolla. Erre Balázs is elkezdett ám fröcskölni, kétméteres körzetben mindenki csurom vizes lett. Boró is, de nem bánta. Apa is, meg én is egy kicsit, de mi sem bántuk. A gyermekeink rendkívül jól szórakoztak, hangosan kacagtak mindketten, miközben locsi-pocsiztak ezerrel.
Balázs mondta az "igazi" méhkaptáráról ma este.: Az én méheimnek nincsenek potjuhájuk, ezéjt nem csípnek meg engem. (potrohuk) Nincs szájnyuk sem, kezük van, nem jepülnek, mejt szejíd dajazsak. Hogy mennek a virágokhoz, ha nem tudnak repülni? Fejmásznak, íd! És úd esznek vijágpojt, hogy az egész vijágot bekapják! Ana azt akajom mondani, hogy ténleg bekapják az egész vijágot, ténjeg. Idehoz vagy tíz kislabdát. Ezekbőj fognak kikejni a dajazsak, olyan színűek jesznek, mint amilyenek a jabdák most, nadon szép színesek jesznek majd. Ezek dajázstojások! Vidázni kejj jájuk. Hú, máj ki is kejtek, játod, milyen ajanosak? Megsímogathatom őket? Nem, csak nekem szabad, Apa, mejt csak az enyémek!
hétfő, március 31, 2008
hétfő, március 17, 2008
BORÓ ÁLL!
Boró a járóka rácsába kapaszkodva álló helyzetbe húzta fel magát. A nyelvét a komoly koncentrálás miatt az álláig kinyújtotta, de különben sütött róla a boldogság, mindent összevetve roppant elégedett volt a teljesítményével. No meg persze Anya reagálásával. Boldog rikkantás, taps, kacagás, elérzékenyült pillantások, megrettenés az idő múlásától, a lyány kiröppen jövőkép vizualizálása, visszatérés a jelenbe a kis gömbölyű mosolygós nyáltól fénylő arcocskára pillantva, dícséret taps, nevetés, boldogság............ Csöpögős idill.. :-b
Betegségblog, avagy mi történt azalatt az idő alatt, amíg nem írtam
Most látom, hogy tavaly óta nem írtam. Szánom bánom, de nem érzem magam bűnösnek. A túlélésért küzdöttem. Megmaradtam. Írok hát egy kis összefoglalót az elmúlt időkről. Tudom ez nem pótolhatja az elmaradt sztorikat.
Balázs on&off beteg, és minden alkalommal legalább egy családtagot magával ránt a fertőbe. Köhögtek hosszú hetekig (én tovább, ők legalább szedhettek valami orvosságot). Boróval "nyaraltunk" egy hétvégét a Szent László kórházban is, mert kruppos rohama volt. Aztán Balázs nyalt be egy hányós-fosós vírust, napokig éhezett szegény. Utána Apa fázott meg, majd reprodukálta Balázs hányós-fosós tüneteit. Röviddel ezután a féligmeddig kóbor cicánk életét mentettük meg, tályog a lábán, kiszáradás, láz, ha már altatás akkor herélés is. Mostanában Boró minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyik este 39 fokosra küzdötte fel magát (kisebb szívroham, lázcsillapító kúp), de azóta semmi. Minden családtag náthás, néha köhint egyet-egyet, de köszönjük egyelőre jól vagyunk.
Balázs az oviban már nemcsak nekem ad puszi-puszi-ölelést, hanem Borónak is kijár már ez a búcsúzás! Ja, igen, valamivel szilveszter előtt beszoktunk az oviba, januárban már zökkenőmentes volt a búcsúzás, csak itthonról indultunk el nagyon sírva pár napig. A szerda reggeli tornát még nem sikerült kipróbálnunk, ugyanis hajnali nyolckor kezdődik, mi meg kilenc előtt ritkán érünk be az oviba.
Ha kérdezem tőle mi volt az ebéd, ilyen válaszokat kapok:
Bojsójeves vojt, és képzejd, nem vojt benne bojsó!
Babjeves vojt, és képzejd, nem vojt benne bab!
Jizs vojt, nem, nem vojt hozzá husi.
Tésztajeves vojt.
Kjumpjijeves volt.
A száján rendszerint látszik, hogy evett (sokszor a pulcsiján és/vagy nadrágján is), elmondása alapján szépen megevett mindent, bár legtöbbször már a kocsiig elfogy az uzsonnája fele. Ja, és otthon, amikor én is megebédelek, rendszerint sarcot szed, vagy einstandolja az egész kajámat.
Belépett az életünkbe a számítógép. Az egyszervolt.hu-n Balázs remekül kiismeri magát, bár amikor új játékba kezd, még igényli, hogy felolvassam neki, mit is kell csinálnia. A múltkor magától elkezdett ugyanott gyerekverseket hallgatni, és volt olyan vers, amit háromszor is meghallgatott. Az egérkezelése ügyesnek mondható, bár még elég lassú, és mindig letéved az egere az számítógép-asztalról egy idő múlva. A firefoxot ikon alapján megtalálja, elindítja. Próbálkozik az újonnan bekapcsolt számítógép felhasználónevének és jelszavának begépelésével is - egyelőre sikertelenül. Pedig hát pont olyan gyorsan, és komor, elgondolkodó képpel gépel a billentyűzeten, mint Apa, vagy Anya...
Mamáéknál egy rajzolóprogival nagyon szép színes képeket rajzol nekem, a szövegszerkesztővel meg betűket írnak. Balázs betűket, kicsiket és nagyokat is, meg Mama betűket, és Dédi betűket, és ezeket is rendszeresen kinyomtatják.
Az itthoni gépen a desktopon tárolok pár családi képet, ezekre simán rakattint, majd a space-szel lapozgatva végignézi őket. Van ugyanott vagy 20 rövid vicces videó is, amit önállóan duplaklikkel elindít, megállít, újraindít, kikapcsol.
Még megkérdezi, hogy nézhet-e a tv-n dvd-t, de már egyedül bekapcsol mindent, beteszi az óhajtott dvd-t, leül a kisszékébe, és nasit rendel. Meg szokott lepődni, hogyha paradicsomfalatkákat kap egy villával, de ha már előtte van, nem bánja.
Imád homokozni, földezni, sarazni, gyurmázni, kis és nagy botokkal lófrálni a kertben. A múltkori szeles időben például Corás zacsit kergettünk az átriumban, mert ott körbe-körbe fúj a szél. Az eső sem kedvetleníti el, ha kéznél van a kis esernyője. Ugyan ő totál elázik, de legalább jól elszórakozik vele.
Átálltunk a korai takarodóra, este nyolckor, legkésőbb fél kilenckor már alvás van, ugyanis így legalább magától ébred másnap reggel nyolc körül. Igaz, hogy Boró fél tízkor fekszik, és fél hétkor kel, de Balázs nem szokott felébredni rá, csak ha tisztába is szeretném tenni Borót, amihez ugyebár fény kéne. Ilyenkor nyávog, hogy:
Méj nem hadsz ajudni, Ana?
Húzd máj be a függönt!
Ajudni akajooook!
Ugyanezeket mondja akár kilenc órakor is, ha nem magától ébred -- bár néha akkor is..
Boró imádja a bátyját, amikor egy helyiségben vannak, engem nem is hiányol. Ha megtanul közlekedni, lerázhatatlan lesz. Balázs elég féltékeny a játékaira, de ha előbb elkérem tőle Borónak, és csak utána látja meg, hogy Boró mivel is játszik, akkor pár percig nyugi van. Ha nem tudok Boróra nézni, kérésre jelent róla: Bojó a zöjgős könvét ojvassa. Kiesett a cumija. Bojó ejdőjt! Kidobta a játékát!
No igen, Bojó, vagyishogy Boró. Tündéri kis puha pamutgombolyag, mosolygós kis huncutság, az életvidámság és a boldogság példaképe, nyugodt, türelmes, szép kislány.
Kivéve, ha éhes, vagy ha álmos, vagy ha bekakilt. Ilyenkor hangot ad diszkomfortjának, és jól teszi.
Ja, és vannak bizonyos típusú felnőttek, akik az első szavukkal megríkatják. Ismeritek ezt a típust nem? Amikor meglát egy hölgy egy babát, és visító/sírós/mézesmázos természetellenes hangon beszélni kezd hozzá, olyan arckifejezéssel, mintha mosolygrimaszt öltve akarna zokogni. Ettől még néha én is sírva fakadok.. (-:
Boróra tizedannyi időm nem jut, mint annakidején Balázsra. Ezért ő tud önállóan játszani, megmarad a járókában, csöndesen elüldögél egy-két játékkal akár egy babakocsiban is, és imádnivalóan hálás, ha néha mégis foglalkozom vele. Nem olyan kövér, mint Balázs volt, de erősen megközelíti a rekordjait, most kb. 9,5 kg. Kisebbnek elég bukós volt, szinte alig volt hason, későn kezdett forogni, csak mostanában tanult meg gyorsan felülni is. Tolatni már pár hete tolat, de már nem élvezi. Leginkább ülni szeret, és a járóka/kiságy rácsába kapaszkodva már felhúzza magát térdelő-állásba. Ilyenkor roppant büszke magára. Ha meg valamit elszámol egy percen belül ordítás van, és ő hasztalan küzd hason fekve a rácson kilógó kalimpáló lábacskái kiszabadításával.
Boró imád zajt csapni. Dobol a játékain, pacsit ad a tenyerünkbe, és lelkesen rázza a csörgőit. Azért is hálás, ha valaki más csap zajt, akár véletlenül is. Nagyokat kacagott Balázson, amikor ő egy zsinóron húzható kisvonatot próbált felkormányozni a kiscsúszdáján sok kopogó zörgő hanggal kísérve. Boró nagyon figyel, amikor versikét mondunk neki, szereti a kerekecske-gombocskát, kinyitni még nem tudja hozzá a tenyerét magától, de nem húzza el a kezét, ha repetát kér belőle. Imádja, ha olvasunk neki a képeskönyveiből, felszólításra megsimizi az oroszlán sörényét, megfogja az elefánt fülét, vagy megkeresi a kotlós szárnya alatt a kiscsirkéket. Szerintem csak rutinból, gőze sincs még a szavak jelentéséről, csak hát Anya ennek szokott örülni..
A plüssállatok arcán már néha megmutatja a szemüket, vagyishogy Anya annak is örül, ha ő a "hol a baba szeme?" típusú kérdésekre megsimizi a baba arcát valahol.
Borónak már két foga is van. A két alsó egy nap különbséggel bújt ki, és azonnal használatba lett véve. Eleinte például jó ötletnek tűnt, hogy anyósom által termelt bioalmát adjak Boró kezébe. Igen, könnyen megfogta a kis kezével, mivel az említett bio-golden alma alig volt nagyobb egy termetesebb diónál. Érményi helyen meghámoztam neki, aztán hadd nyalogassa.. Később hadd lyukasztgassa.. Aztán meg jajj, hol a fél alma, és mi ez a sok szerteszét heverő almahéj??? Szóval áttértünk a pépesítésre..
Boró mindig a tudomásunkra hozza, mit is akar. Ha a vállunkra hajtja a fejecskéjét, álmos. Ha le akarom tenni a járókába és azonnal szájlegörbítve zokog, éhes. Ha a járókában ülve nyöszörög-sírdogál, álmos, vagy kakis. Ha nekem nagyon örül, repked, szélesen mosolyog, felkéretzkedik, majd hozzámbújik és szenvedélyesen belémharap, nagyon éhes. Ha meglátja a kolbászt és repked, a kolbászt akarja. Akkor is, ha extra csípős. Tudom, próbáltuk. Imádta. Azért legközelebb már nem csípőset vettünk.
Balázs on&off beteg, és minden alkalommal legalább egy családtagot magával ránt a fertőbe. Köhögtek hosszú hetekig (én tovább, ők legalább szedhettek valami orvosságot). Boróval "nyaraltunk" egy hétvégét a Szent László kórházban is, mert kruppos rohama volt. Aztán Balázs nyalt be egy hányós-fosós vírust, napokig éhezett szegény. Utána Apa fázott meg, majd reprodukálta Balázs hányós-fosós tüneteit. Röviddel ezután a féligmeddig kóbor cicánk életét mentettük meg, tályog a lábán, kiszáradás, láz, ha már altatás akkor herélés is. Mostanában Boró minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyik este 39 fokosra küzdötte fel magát (kisebb szívroham, lázcsillapító kúp), de azóta semmi. Minden családtag náthás, néha köhint egyet-egyet, de köszönjük egyelőre jól vagyunk.
Balázs az oviban már nemcsak nekem ad puszi-puszi-ölelést, hanem Borónak is kijár már ez a búcsúzás! Ja, igen, valamivel szilveszter előtt beszoktunk az oviba, januárban már zökkenőmentes volt a búcsúzás, csak itthonról indultunk el nagyon sírva pár napig. A szerda reggeli tornát még nem sikerült kipróbálnunk, ugyanis hajnali nyolckor kezdődik, mi meg kilenc előtt ritkán érünk be az oviba.
Ha kérdezem tőle mi volt az ebéd, ilyen válaszokat kapok:
Bojsójeves vojt, és képzejd, nem vojt benne bojsó!
Babjeves vojt, és képzejd, nem vojt benne bab!
Jizs vojt, nem, nem vojt hozzá husi.
Tésztajeves vojt.
Kjumpjijeves volt.
A száján rendszerint látszik, hogy evett (sokszor a pulcsiján és/vagy nadrágján is), elmondása alapján szépen megevett mindent, bár legtöbbször már a kocsiig elfogy az uzsonnája fele. Ja, és otthon, amikor én is megebédelek, rendszerint sarcot szed, vagy einstandolja az egész kajámat.
Belépett az életünkbe a számítógép. Az egyszervolt.hu-n Balázs remekül kiismeri magát, bár amikor új játékba kezd, még igényli, hogy felolvassam neki, mit is kell csinálnia. A múltkor magától elkezdett ugyanott gyerekverseket hallgatni, és volt olyan vers, amit háromszor is meghallgatott. Az egérkezelése ügyesnek mondható, bár még elég lassú, és mindig letéved az egere az számítógép-asztalról egy idő múlva. A firefoxot ikon alapján megtalálja, elindítja. Próbálkozik az újonnan bekapcsolt számítógép felhasználónevének és jelszavának begépelésével is - egyelőre sikertelenül. Pedig hát pont olyan gyorsan, és komor, elgondolkodó képpel gépel a billentyűzeten, mint Apa, vagy Anya...
Mamáéknál egy rajzolóprogival nagyon szép színes képeket rajzol nekem, a szövegszerkesztővel meg betűket írnak. Balázs betűket, kicsiket és nagyokat is, meg Mama betűket, és Dédi betűket, és ezeket is rendszeresen kinyomtatják.
Az itthoni gépen a desktopon tárolok pár családi képet, ezekre simán rakattint, majd a space-szel lapozgatva végignézi őket. Van ugyanott vagy 20 rövid vicces videó is, amit önállóan duplaklikkel elindít, megállít, újraindít, kikapcsol.
Még megkérdezi, hogy nézhet-e a tv-n dvd-t, de már egyedül bekapcsol mindent, beteszi az óhajtott dvd-t, leül a kisszékébe, és nasit rendel. Meg szokott lepődni, hogyha paradicsomfalatkákat kap egy villával, de ha már előtte van, nem bánja.
Imád homokozni, földezni, sarazni, gyurmázni, kis és nagy botokkal lófrálni a kertben. A múltkori szeles időben például Corás zacsit kergettünk az átriumban, mert ott körbe-körbe fúj a szél. Az eső sem kedvetleníti el, ha kéznél van a kis esernyője. Ugyan ő totál elázik, de legalább jól elszórakozik vele.
Átálltunk a korai takarodóra, este nyolckor, legkésőbb fél kilenckor már alvás van, ugyanis így legalább magától ébred másnap reggel nyolc körül. Igaz, hogy Boró fél tízkor fekszik, és fél hétkor kel, de Balázs nem szokott felébredni rá, csak ha tisztába is szeretném tenni Borót, amihez ugyebár fény kéne. Ilyenkor nyávog, hogy:
Méj nem hadsz ajudni, Ana?
Húzd máj be a függönt!
Ajudni akajooook!
Ugyanezeket mondja akár kilenc órakor is, ha nem magától ébred -- bár néha akkor is..
Boró imádja a bátyját, amikor egy helyiségben vannak, engem nem is hiányol. Ha megtanul közlekedni, lerázhatatlan lesz. Balázs elég féltékeny a játékaira, de ha előbb elkérem tőle Borónak, és csak utána látja meg, hogy Boró mivel is játszik, akkor pár percig nyugi van. Ha nem tudok Boróra nézni, kérésre jelent róla: Bojó a zöjgős könvét ojvassa. Kiesett a cumija. Bojó ejdőjt! Kidobta a játékát!
No igen, Bojó, vagyishogy Boró. Tündéri kis puha pamutgombolyag, mosolygós kis huncutság, az életvidámság és a boldogság példaképe, nyugodt, türelmes, szép kislány.
Kivéve, ha éhes, vagy ha álmos, vagy ha bekakilt. Ilyenkor hangot ad diszkomfortjának, és jól teszi.
Ja, és vannak bizonyos típusú felnőttek, akik az első szavukkal megríkatják. Ismeritek ezt a típust nem? Amikor meglát egy hölgy egy babát, és visító/sírós/mézesmázos természetellenes hangon beszélni kezd hozzá, olyan arckifejezéssel, mintha mosolygrimaszt öltve akarna zokogni. Ettől még néha én is sírva fakadok.. (-:
Boróra tizedannyi időm nem jut, mint annakidején Balázsra. Ezért ő tud önállóan játszani, megmarad a járókában, csöndesen elüldögél egy-két játékkal akár egy babakocsiban is, és imádnivalóan hálás, ha néha mégis foglalkozom vele. Nem olyan kövér, mint Balázs volt, de erősen megközelíti a rekordjait, most kb. 9,5 kg. Kisebbnek elég bukós volt, szinte alig volt hason, későn kezdett forogni, csak mostanában tanult meg gyorsan felülni is. Tolatni már pár hete tolat, de már nem élvezi. Leginkább ülni szeret, és a járóka/kiságy rácsába kapaszkodva már felhúzza magát térdelő-állásba. Ilyenkor roppant büszke magára. Ha meg valamit elszámol egy percen belül ordítás van, és ő hasztalan küzd hason fekve a rácson kilógó kalimpáló lábacskái kiszabadításával.
Boró imád zajt csapni. Dobol a játékain, pacsit ad a tenyerünkbe, és lelkesen rázza a csörgőit. Azért is hálás, ha valaki más csap zajt, akár véletlenül is. Nagyokat kacagott Balázson, amikor ő egy zsinóron húzható kisvonatot próbált felkormányozni a kiscsúszdáján sok kopogó zörgő hanggal kísérve. Boró nagyon figyel, amikor versikét mondunk neki, szereti a kerekecske-gombocskát, kinyitni még nem tudja hozzá a tenyerét magától, de nem húzza el a kezét, ha repetát kér belőle. Imádja, ha olvasunk neki a képeskönyveiből, felszólításra megsimizi az oroszlán sörényét, megfogja az elefánt fülét, vagy megkeresi a kotlós szárnya alatt a kiscsirkéket. Szerintem csak rutinból, gőze sincs még a szavak jelentéséről, csak hát Anya ennek szokott örülni..
A plüssállatok arcán már néha megmutatja a szemüket, vagyishogy Anya annak is örül, ha ő a "hol a baba szeme?" típusú kérdésekre megsimizi a baba arcát valahol.
Borónak már két foga is van. A két alsó egy nap különbséggel bújt ki, és azonnal használatba lett véve. Eleinte például jó ötletnek tűnt, hogy anyósom által termelt bioalmát adjak Boró kezébe. Igen, könnyen megfogta a kis kezével, mivel az említett bio-golden alma alig volt nagyobb egy termetesebb diónál. Érményi helyen meghámoztam neki, aztán hadd nyalogassa.. Később hadd lyukasztgassa.. Aztán meg jajj, hol a fél alma, és mi ez a sok szerteszét heverő almahéj??? Szóval áttértünk a pépesítésre..
Boró mindig a tudomásunkra hozza, mit is akar. Ha a vállunkra hajtja a fejecskéjét, álmos. Ha le akarom tenni a járókába és azonnal szájlegörbítve zokog, éhes. Ha a járókában ülve nyöszörög-sírdogál, álmos, vagy kakis. Ha nekem nagyon örül, repked, szélesen mosolyog, felkéretzkedik, majd hozzámbújik és szenvedélyesen belémharap, nagyon éhes. Ha meglátja a kolbászt és repked, a kolbászt akarja. Akkor is, ha extra csípős. Tudom, próbáltuk. Imádta. Azért legközelebb már nem csípőset vettünk.
vasárnap, március 16, 2008
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)