csütörtök, augusztus 31, 2006

Néssz cak, Anya!

Néssz cak, Anya! - kiált fel Balázs, ha valamire fel akarja hívni a figyelmemet. Ez lehet egy rég nem látott játék, vagy a cicák csinálnak valami (számára) nagyon vicceset, vagy ő maga művel valami igencsak ügyeset. Amióta van egy zongoránk (nem, mégsem zongora, egy pianínó) azóta napjában 25-ször odafut hozzá, és: Jongojázom kiszit! felkiáltással nekiáll klimpírozni. Ilyenkor szokott szólni, hogy hallgassam lélegzet-elállító játékát figyelmesebben, mert keveset dícsérem virtuozitását.

szerda, augusztus 30, 2006

Kádbapisi igényes módon

Gyermekünk szobatiszta, s bár még nem ágytiszta (tehát alváskor még visel pelust), a kádtiszta kifejezés már tökéletesen illik rá. Legtöbbször engedelmesen pisil fürdés előtt, de most úgy látszik ennek ellenére jött az inger fürdés közben is. Felkapott egy joghurtos poharat (fürdőjáték), gondosan a lukhoz illesztette a kukiját, és annak rendje és módja szerint szépen belepisilt. Utána boldogan hadonászott az edénnyel azt skandálva, hogy: Piszijt Bajaja.

pizsama

Ez bizony egy bonyolult, nehéz szó. Többszöri nekifutásra is csak pis-mama lett belőle..:) Talán így több értelme van..

kedd, augusztus 29, 2006

Apának nagyon megy az altatás

Apának nagyon megy az altatás. Ő fürdette, öltöztette, és mesélt neki alvás előtt. Épp versikéket olvasott a Mesebolt című verses könyvből (mostanában ez Balázs kedvence), amikor Balázs egyszer csak kipattan az öléből, közli, hogy: Bajaja ájmosz. , és bemászik magától a kiságyába. Villanyoltás, és perceken belül édesen hortyogott a kisded.

hétfő, augusztus 28, 2006

Apa, felvesz Balaja, pöjög.

Reggel, mielőtt Apa munkába indul, Balázs mindig megkéri, hogy forogjon vele, (Pöjög!). Ez ám nem csak olyasféle light-os "felveszlek, és megpördülök a sarkamon kétszer" forgás, hanem komoly űrhajós-képzés szokott lenni. Ma épp a centripetális erő maximális hatása alatt gyermekem elragadtatott hangon így kiáltott fel: Jaj, de jó nekem!!!!!!!

péntek, augusztus 25, 2006

Széé szemed van, Apa!

Apával pihizett Balázs az ágyon, mikor is Balázs ezt a meghökkentő kijelentést tette, hogy: Széé szemed van, Apa. Igen, igaza van Balázsnak, Apának tényleg nagyon szép zöld a szeme apró arany csillámokkal. Azt, hogy szép szemed van, azt én szoktam Balázsnak mondani, amikor túlcsordul bennem a gyönyörködés. Apa persze csöppekre olvadozott pár mp alatt.. :)

csütörtök, augusztus 24, 2006

Kreatív beszéd

Leteszem magamat! Kérte így Balázs, hogy tegyem le az ölemből a földre. A tapasztó meg a ragtapasz neve, szerinte. Amikor egy-egy maccs a számukra kitett lábtörlőn élesíti a körmét, akkor Balázs szerint kapar, amikor meg vakarózik, Balázs felkacag, és közli, hogy: Cica kapajózik.

Kiko-karmolás

Balázs mostanában durva a cicákkal. Hajtja őket, húzgálja a farkukat, lelökdösi őket a fotelról minden igyekezetem ellenére. Így történhetett meg, hogy este, amikor hazaértünk, és három éhes maccs várt ránk a kocsinál, Kiko megkarmolta Balázst. Ha jól láttam a szemem sarkából, akkor a következők valamelyike történhetett. Kiko szokásai közé tartozik, hogy szeret a legnagyobb koszba is akár, de a betonra meg pláne lehencseredni, és egyik oldaláról a másikra forgolódva nyújtózkodni, kínálgatni a fekete selymes pociját, amit aztán senkinek sem enged megsimogatni, csak Istvánnak és nekem néha-néha. Tök úgy csinál, mint aki kényeztetésre vágyik, de a közeledő kéz láttán többnyire elrohan pár métert, és újrakezdi a hencsergést. Na most Balázs vagy simán átgyalogolt rajta váratlanul, belebotlott, és ekkor suhintott Kiko Balázs felé, vagy akarattal közeledett felé símogató (nem valószínű, inkább gyomrozó) szándékkal. Kiko mindenesetre ezt támadásnak vette (érthető okokból) és jól megpofozta Balázst, szegényt.
Nagyon csúnya karmolás volt, két sebből is vérzett Balázs arca. Volt egy vágás a szemhéján, és egy közvetlenül a szeme alatt. Ahogy könnyezett, a sós víz összemosta a sebeket, csak azt láttuk, hogy a fiunk véres jobb szemmel, sikoltva sír. Nagyon megijedtünk. Kamillateával lemostam a kis szemét, és akkor már nem is tűnt olyan nagy sérülésnek az egész, de hátborzongató arra gondolnom, hogy akár a szeme is megsérülhetett volna Balázsnak, ha nem ilyen jók a reflexei. Mivel nem steril szike okozta a sebet, hanem macskakarom, és elég közel volt a szeméhez, elfutottunk Balázzsal az ügyeletre. Kapott szegénykém oltást is, meg előtte még lefertőtlenítették a sebét.
Igyekszem feltölteni majd ide egy képet az összekarmolt kis arcáról.
Kép ugyan még mindig nincs feltöltve, viszont Balázson szept. harmadikán már alig látszik a két vékony pici heg. :)

csütörtök, augusztus 17, 2006

Rossz voltam - önbüntetés? Ejmedek!

Rossz voltam. Ez volt a miértje annak, hogy most miért nem jön ide Anyához játszani.. Most nem tudom, hogy magát, vagy engem akart ezzel büntetni?

Ha hívom, és nem akar jönni, vagy kérésem ellenére nem veszi fel az elinduláshoz szükséges zoknit, vagy szandit, vagy bármi mást, akkor végső elkeseredésemben felvetem, hogy akkor bizony egyedül megyek, elindulok egyedül, elmegyek. Nem szokta nagyon meghatni Balázst ez az érvem sem, viszont azért átvette a maga használatára. Ha olyasmit kérek tőle, amit nincs kedve megcsinálni, felkiált, hogy Ejmedek!, és látványosan elszalad. Azt hiszem ez jó példa egy gyermek problémamegoldó képességének elrontására. A problémás helyzeteket a hibás szülői minta szerint kezeli.

MIT TEGYEK??

kedd, augusztus 15, 2006

Altatás mostanság

Ma a déli alvás előtt már beraktam Balázst az ágyába, amikor is hirtelen vágytól vezérelve kértem, adjon egy puszit nekem. Adott is azonnal, majd közölte, hogy Éjszakát!, és fél perc múlva már mélyen aludt.

Esténként összebújunk egy földre terített pléden. Kinyilvánította, hogy össze akar bújni, de ha ez a hálószobánkban történik a nagyágyon, akkor halott ötlet, hogy a saját ágyában aludjon el. Egy idő után megkérdezem Balázst betehetem-e az ágyába, mire ő szó nélkül bemászik, lefekszik, és elalszik. Nagyon jó dolog esténként összebújni egy illatos pihe-puha babával, még ha hasba rúg is, vagy lefejel a sötétben.

csütörtök, augusztus 10, 2006

Elmaradt

Hoppá, a nagy dokiváltásban lemaradtunk egy oltásról. No persze, amikor esedékes lett volna, mindig volt valami..
Először is Angliából voltak itt Garyék, utána meg Vátra terveztünk rokonlátogatást. Nem akartuk, hogy Balázs akkor kapja az oltást, és esetleg belázasodjon.
Ezután meg szépen benyalt egy vírusfertőzést, ami kruppos tünetekkel végződött.
És Anya jól elfelejtette ezt az oltás dolgot.
De ma felhívtam a Dokit, és lebeszéltem vele, hogy a 29-ei héten beoltja Balázst.

Tárgyeset

Nagyinál volt Balázs és amikor érte mentünk, röpült felénk boldogságtól sugárzó arccal. Apa volt közelebb, ő kapta fel a száguldó gyereket. Balázs nem erre számíthatott, mert karjait felém nyújtva nyöszörögni kezdett: Odaadok! Odaadooook!
Apa: Mit adjak oda, Balázs?
B.: Balaját!

Depi-tetőzés

Az még nem lenne baj, hogy depis vagyok, mert ez magánügy, de sokkal hamarabb elfogy a türelmem Balázzsal, és a legkisebb stimulusra, vagy vélt bántalomra eltörik nálam a mécses. Gáááz..

szombat, augusztus 05, 2006

Tepertő

Mamáéknál aludt Balázs, és este nagyon betepertőzött. Mohón falta a kenyérrel együtt, nagyon ízlett neki, eddig még ilyet sosem kapott. Reggel, amikor lejöttek tejet inni az emeletről még teljesen kómás volt, cumjához ragaszkodott, hozta a szuszipelusát is. Hirtelen eszébe jutott valami, felcsillant a szeme, sietősen elszórta a cumit és a szuszipelust és a hűtőre mutatva elkezdte húzni Mamát, azt hajtogatva: Tepertő, tepertőőőő!

péntek, augusztus 04, 2006

Gyerek-beszéd: Mit ettél..? Hová tűnt..?

Kihangosítással telefonálok Mamával, és közben produkáltatom a gyereket.
Kérdezem: Balázs, mit ettél vacsorára?
B.: Edébet! (Ebédet)
én: Milyen színű volt?
B.: Piros.
én: Mi volt benne?
B.: Csont.

Ha nem derült volna ki (amin azért csodálkoznék, ha igen), halászlevet vacsoráztunk hihi-hi.

Később kerestük a szandiját, és kérdeztem Balázstól: Hová tűnt a szandid? Ő a szobájába érve boldogan felkiáltott: Ide tűnt!

Kaki-dömping

Ma háromszor is kakilt Balázs, de ínyenc módon váltogatta mind az idejét, mind a helyét, mind a hogyanját a kakilásnak.
Az első még a szokott módon történt reggel, a bilibe.
A második meglepetésként ért minket(Anyuci, Dédi-Mami). Balázs ugyan mondogatta, hogy puki, meg kaki, de hát aznap már volt egy kaki, hát nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, úgysem tud még különbséget tenni a puki és a kaki között. Vagy háromszor megpisiltettük egymás után, utsó alkalommal már csak egy csöppre futotta, hát visszaadtam rá szépen a csiganacit (mintha harisnya lenne, csak nincs lábfeje), és elengedtem játszani Dédivel. Dédi nem sokkal később hív, hogy Balázs pukizhatott, mert rá akart ülni a bilire, és most kakis a feneke. Találtunk is egy kósza kis kakipöttyöt a bilin, de semmi mást. Újra felöltöztetés, amikor is Balázs nyöszörögve nyúl a lábszárához. A gatyaszárában meg ott lötyögött egy büdi kakiszivar! Ó már el is felejtettem, mennyire utálok kézzel mosni..
Ezután kábé egy órával megint mondja Balázs, hogy kaki, de hozzáteszi, hogy pelenka. Mintha kérlelne, közben meg fogja a kukiját, és ideges. Adtam rá, ő meg okosan telefosta.

A témára érzékenyebb olvasóimtól elnézést kérek, de hát tényleg erről szólnak manapság a napjaink, és hát erre számíthattak is, mivel ez egy ilyen blog.

csütörtök, augusztus 03, 2006

Könyvlapozgatás

Olvastam (volna) az új Vavian Fable könyvet, de jött Balázs és képet keresett benne. No, ezzel aztán jól melléfogott, mert a könyvben nincs egy kép sem a szóvirágokon kívül. Átpörgettem ujjaim között az egész könyvet, csak hogy lássa is, nincs itt egy fikarcnyi kép sem. Hiba volt. Vagy öt percig lapokat pörgettünk váltott kezekkel. Lapoztunk bal kézzel, jobbal, előrefelé, hátra is, de sosem egyszerre két kézzel. No igen, a pasiknak nem megy a multitask..:p

szerda, augusztus 02, 2006

1. önálló mondata!

Reggelizgetünk javában, amikor egyszer csak Apa felpattan, és kiviharzik a konyhába. Balázs azonnal kommentálja is: Apa hoz valamit.

Bilire szokott

VII.31. Reggel bilibe kakilt
VIII.1. Reggel bilibe kakilt
VIII.2. Ma is bilibe kakilt reggel

Azt hiszem elmondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen Balázs bilire szokott. Napközben nincs rajta pelus, csak a déli szundi alatt, szól, ha pisilnie, kakilnia kell, és tud addig várni, amíg eltrappolunk a bilihez.
Persze ha még nem kakilt, és el kell mennünk bevásárolni a Corába, adok még rá pelust, és amikor elfelejtettem egyik nap megpisiltetni ébredés után, hát mehettem a felmosórongyért.

kedd, augusztus 01, 2006

Back to Anyuci, Apuci

Nem volt könnyű lebeszéni az Anyuka-Apuka verzióról, de sikerült. Konzekvensen csak akkor válaszoltam neki, ha nem Anyukának szólított. Ha mégis, azt válaszoltam neki, hogy nem tudom ki az az Anyuka, de én Anyuci vagyok. Ha utána megismételte a mondatát Anyucival, kérése azonnal teljesült. Mára visszatértünk az Anya-Apa verzióhoz, illetve amikor kedveskedni akar Balázs, vagy épp olyanja van, Anyucinak-Apucinak szólít minket. Szép az élet, trallalalaaaa!