Apa nem volt itthon, munkája napokra külföldre szólította. Eddig is nagyon vártam, hogy hazaérjen a munkából, és egy kicsit fellélegezzek itthoni teendőim alól, de most nem volt ilyen opció. Már egy órája jártam fel-, s alá Boróval altatási célzattal mindhiába. Balázs roppant türelmes volt, halkan játszott a játszóban egyedül, és 5-10 percenként ellenőrizte, hogy megvagyunk-e még, alszik-e már Boró.
Egyik ilyen alkalommal én a folyosón ültem magamba roskadva és a gyerekszobából harsány Boró-üvöltés hallasztott ki. Balázs odaszaladt hozzám, hogy miért sírok, mire én megmondtam az okát, hogy nem tudom elaltatni Borót. Nyakam köré fonta kis karjait, megölelt, adott egy puszit is, és azt mondta símogató-vígasztaló hangsúllyal:
Nem kej síjni, Ana, majd jegközejebb ej tudod ajtatni Bojót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése