Ma a Nagyinál ebédeltünk, és a gyerekek ott is aludtak ebéd után. Estefelé ment értük Apa a Gömbivel (én kocsim). A történethez hozzátartozik, hogy hétköznap délutánonként az oviból, bevásárlásból, Nagyitól, Mamáéktól, stb. igyekszünk (Ba., Bo., és én) még Apa előtt hazaérni. Ahogy nyílik a kapu, a gyerekek már nézik is, vajon itthon van-e Apa, látják-e a kocsiját. Ma este, ahogy begördültek a Gömbivel, Balázs megütődve Apa fehér kocsijának látványán a következőt kérdezte tőle. "Csak Apa van itthon, Anya nincs?" Boró segített neki a keresésben: "Nincs itthon Anya kocsija!".
Erre Apa megkérdezte, ki ment értetek a Nagyihoz, gyerekek? Balázs rávágta: "Anya!" Apa folytatta a kérdezősködést: Akkor én most Anya vagyok? Balázs kissé összezavarodva körbenézett, és igenlő válasza után még vagy egy 20 percig Anyának hívta Apát, csakazértis. :)
1 megjegyzés:
:D Hiába, nagy úr a megszokás!
Megjegyzés küldése