A befogadott cicus kb nyolc kilóra küzdötte fel magát, nagyobb Garfieldnál is, aki meg folyton nyávog, hogy éhes. Kiderült, hogy Puszedli rendre megeszi az ő kajáját is. Ezért tehát reggelenként etetéskor egy kicsit besegítek Garfieldnak. Csak felkapok egy pulcsit, és úgy, pizsiben, megvárom, amíg befalja Garfield őnagysága is az adagját.
Balázsra persze vigyázok, nehogy megfázzon, elővigyázatosan becsukom az orra előtt a bejárati ajtót, az egyetlent, amit még nem ér fel igazán. (No meg a kilincs is trükkösen felfelé nyílik.) Ilyenkor a macskaajtón kukucskál ki, jobb mintha kint állna és dideregne velem, nem?
Egyik reggel is pont menetrendszerint őrködtem Garfield reggelije felett, amikor zárkattanást hallottam. Odavetődtem az ajtóhoz, és tisztán hallottam kisfiam boldog kijelentését, miszerint:
Kinyitottam kujcsaj ajtót. ezután pedig kissé panaszosabb hangon ezt: Nem tudom kinyitni ajtót.
Nekiveselkedtem én az ajtónak azonnal, de hát tényleg zárva volt. Balázs küszködött a kulccsal, de nemigen ment vele sokra, nem tudta visszafordítani, kintről azt sem tudtam ellenőrizni, hogy egyáltalán jófelé csavarja-e.
A pulcsim zsebében didergett a mobilom, de hiába nyugtatgattam magam, hogy egy órán belül két rokon is ide tudna érni egy pótkulccsal, és akkor benyomulok a garázs felől, valahogy nem öntött el a forró nyugalom.
Balázs már ingerültebben követelte, hogy nyissam ki az ajtót, hát magyarázkodásba fogtam a macska (flip-flap) ajtón keresztül, miszerint: én nagyon szeretném, és fázom is, és bemennék, ha lehet, de ehhez az kell, hogy kinyissa a kulccsal az ajtót, amit bezárt.
Hirtelen ötlettől vezérelve azt kértem tőle, vegye ki a kulcsot a zárból, és adja ki nekem a macskaajtón. De szegény nem tudta kihúzni a zárból, hiába motozott, és zörgött vele. Nagyon drukkoltam neki, főleg azért, hogy ne adja fel túl korán. Egyszer csak vájt anya-fülem ismerős kattanást hallott, mire egész testemmel rávetődtem a kilincsre. Az ajtó ezúttal kinyílt, kissé el is sodortam a magát könnyesre aggódó sarjam, de minden jó, ha a vége jó, ugye? Hhhhh...Pffffhh..
3 megjegyzés:
Huhh. nem semmi történet..:) Balázs meg válságmenedzser lesz, ha felnő, majd meglátod...:-)
Hát remélem később is jól kezeli majd az adódó (esetleg válság-) helyzeteket. Azóta mindig kiveszem a bejárati ajtó zárjából a kulcsot, már csak elővigyázatosságból is.. :)
Viszont egyelőre nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a kocsiban belülről többször is bezárta már a saját ajtaját, amikor ki akartam venni..
Hehhe, az csak röpke két héttel később jutott eszembe, hogy valamelyik teraszajtóval biztos könnyebben boldogult volna.. Majd, ha legközlebb (Brrr..) kizár a fiam, azt nyittatom ki vele. :)
Megjegyzés küldése