Reggelente a sorrend a szülői ágynál a következő. Szivacs a falnál, Balázs a szivacsnál, Anya, Apa, ágyszéle stop. Balázs néha (jó, hát majd 75%-ban) feltámasztja a talpacskáit a puha szivacsra, ő maga keresztbe fordul az ágyon, ezzel lehetetlenné téve számomra a további alvást. Néha meg (ez a másik 20%) a fejével bújik bele a szivacsba, amitől teljesen érthető módon a lábtámasza leszek. Ez igen kényelmetlen (mármint a számomra), a kiszámíthatatlan rúgásokról nem is beszélve.
A harmadik ilyen éjszaka után közöltem Apával, hogy ha Balázs megint jön, akkor átköltözöm Balázs szobájába és az éj hátralévő részében takargassa és forgassa ő a fiát, mert én aludni vágyom végre.
Hát vagy elmaradt a takargatás, vagy más okból, de reggel ötkor beviharzott a szobámba (Balázs szobájába) egy tetőtől talpig nedves kisfiú, és közölte, hogy leöntötte magát. Én félálomban átöltöztettem, és kizavartam Apához, aki mérgesen eldörmögte a pontos időt, és ragaszkodott ahhoz, hogy őt akkor most hagyjuk tovább aludni. Ekkor mértem csak fel a valós helyzetet, meg a pisifoltot az ágyunk szivacs felőli részén, de még ekkor is pihentebb voltam, mint bármikor az utsó három napon.
Ugyaneznap este altaláskor Balázs félálomban ezt szűri ki a fogai és a cumi között: Anya, ne szökjéj ej másik szobába, ne szökjéj másik szobába, Anya!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése