Kaki-mizéria

Már a szállodában kezdődtek a kakilási gondok. 20 WC-re szaladásból jó, ha egy sikeres volt. Sajnos a többi esetben is gatyácskát kellett váltani, volt olyan is, hogy üríteni is kellett mosás előtt.
Itthon kentük egy picit a popóját Reparonnal (a patikában ezt javasolták ilyen ilyen korú gyerekre aranyérre), meg csupa olyat adtunk enni neki, amiből fincsi krémes állagú kaki lesz. Kétszer kakilt is bilibe, de másnap a Nagyinál este a nappali szőnyegen engedte el magát, büdös is volt, csurgott is, és még élvezte is kacagva, ahogy Nagyi dohogott emiatt.

Szöcskék, hangyák, bogarak

Büszkén állíthatom, hogy bogár-, és rovar-fóbiám ellenére Balázs nem ódzkodik a kert teremtményeitől.

Vasárnap gilisztákat gyűjtött csinos kis tekergőző csokorba, miután egymás mellé húzogatva megmérte melyik a leghosszabb, a legrövidebb, és a legkövérebb. (Jelentem ilyet még én is csináltam gyerekkoromban!)

Ma szöcskézett a kertben. A szöcskék, (vagy mik, nem tudom, fekete hosszú csápos mászó-ugráló bogarak) előbújtak rejtekhelyükről, és a napsütötte házfalon melegedtek - vesztükre. Balázs először finoman megpiszkálta a szöcskét, ha nem menekült, tovább ösztökélte őkelmét, vagy megfogta és odahozta nekem, hogy ez nem ugrik, miért nem??. Akkor még csak az egyik csápja hiányzott. Mondtam én neki, hogy ne bántsa szegény bogarat, de nem hatottak rá sokáig a szavaim. Ugyan egy ideig csak a kezén futkorásztatta a bogárkát, de utána betette a kisvödre alá (nem mindig volt pont középen a bogár, amikor ráfordította a vödröt), legutoljára meg a kerti csap félcolos csonkjában fürdette meg szegényt. Később visszamentem volna kitisztítani a bogárhullát belőle, de egy majdnem ép szöcske mászott el épp (okos bogár, működött a hullának tettetése).

Bent a nappaliban van sajnos némi hangya-átmenő-forgalom. Egyszer csak látom, hogy Balázs majdnemhogy hasal a földön, és fél szandijával lelkesen püföli a padlót. Aztán odajön hozzám mutató-, és hüvejkujját összeszorítva, és panaszkodik, hogy ezt a hangyát nem sikerült összenyomnia..

Egerszalók-III.

Ma lett volna a csokoládés-masszázsom rögtön reggeli után kilenckor. Jól lekéstem a hüleee óraátállítás miatt, amiről persze fogalmam sem volt, hogy azt kellett volna. Ráadásul így alig maradt időnk a búcsú-fürdésre, mert 11-kor át kellett adni a szobát.

Beugrottunk még Egerbe, megnézni a Bazilikát, mert gyönyörű idő volt, és egy kicsit le akartuk fárasztani Balázst a hosszú út előtt. Találtunk egy játszóteret is, meg még elmentünk pizzázni egyet, mielőtt hazaindultunk. Balázs szépen átaludta az utat, én is elszenderültem, remélem Apa nem.

Lecsaptuk kölke-bölkét Békáson, és elmentünk moziba, kipihenni a hétvégét. :)
Mint kiderült, Békáson Balázs mindenkit kiborított, mindenen hisztizett, nem lehetett a kedvére tenni, ha nem vér szerinti rokon, hát kiteszik a küszöbre. Meg is kaptuk, hogy "nyaralás" után egy-két napig ha lehet máskor ne vigyük.. :)

Egerszalók-II.

Reggel Balázst alig lehetett felébreszteni. Percekig csak a szuszit fogó keze mozgott, meg a puszikat söpörte magáról csukott szemmel, de nem mozdult 11 órai alvás után sem. Kénytelenek voltunk brutál megoldáshoz folyamodni, bekapcsoltuk neki a Minimax-ot. Ki is pattant azonnal a szemecskéje, hogy ez meg mi??

Balázsnak nincs igazán jó étvágya, alig eszik, hatfélét hozunk neki az asztalhoz, de egyik sem volt elég jó. Csak a kakaó csúszott le rekordidő alatt, szilárd kaja alig.

Kisfiunk nem hajlandó kakilni. Hangos kaki-kakiii!! rikkantásokkal jelzi igényét, felül a WC-ülőkére, majd azt mondja, nagyon kemény, és lekéretzkedik kicsit, hogy soha ne üljön már vissza. És ezt napjában hatszor, a legváratlanabb, és legkényelmetlenebb szituációkban (pl az étteremben rögön azután, amikor végre meghozták a levest, a medencében, miután nyakig elmerültem, olyankor, amikor én ülök a trónuson, a játszóházban 15 másodpercnyi játék után, zuhogó esőben Eger utcáin, stb)..

A medencét továbbra is imádja, kipróbáltuk a melegvizest is. Lelkesen homokozik az egyik boltív alatt potyogó jégdarával, hogy aztán futva jöjjön kezet melegíteni a medencébe. Amikor nem működnek a buborék-befúvók és aránylag nyugodt a víz, majdnem orrig elmerülve csukott szájjal egyedül lebeg, ha megunta a kezünkért nyúl, vagy rúgkapálva próbál a lépcsőhöz kutyatempózni. Abszolut nem fél a vízben, folyton boldogan csillognak huncut szemecskéi.

Délelőtt szükségessé vált egy kis bevásárlás is, hát továbbmentünk Egerbe megnézni a várat. Kicsit messze sikerült parkolni, az eső is zuhogott, Balázs is hisztis volt, mi is alul voltunk öltözve, már-már visszafordultunk, de végül célba értünk.

A várban benéztünk a kiállított képekre, ez alig foglalta le Balázst, de megmelegedni jó volt. A panoptikum viszont tetszett neki, a viaszbábuival, meg lovaival. Egy másik kiállításon meg a kardok és a nagy harangok bűvölték el, rögtön az ágyúk után, amiket minduntalan ki akart próbálni. Aztán erre is volt mód, illetve egy kis füsttel, hang és fény-effektek segítségével átélhette, milyen is amikor szól az ágyúszó. Kapaszkodott is Apába, és hajtogatta, hogy akkor most mi menjünk inkább ki gyorsan. Amint kimentünk meg sírt, hogy mégegyszer ágyúzzunk, forduljunk vissza, stb. A hiszti ellenére azért roppant édes volt. Hazafelé a hotel felé kb 20 percet aludt a kocsiban, hiába próbáltuk őt a szobában altatni, csak dumált, dumált, dumált..

Én háromra mentem illóolajos masszázsra, Apa négyre, még fürödtünk egyet, utána mosdás, és újabb horrorisztikusan hosszúnak tűnő vacsi. Még jó, hogy nem egyformát rendeltünk, mert végül Balázs Apa ételéből lakott jól, nem a sajátjából, vagy az enyémből. Persze partedlit rendszeresen elfelejtünk lehozni az étterembe, néha meg a vacsora-kártyáért megyünk vissza, vagy játékért Balázsnak, hogy ne unatkozzon annyira, vagy ha épp hozzák a kaját, hát sietni kell őfelségével a WCre.

Ma sem kellett egyikőnket sem altatgatni.. :)

Egerszalók-I.

Végre itt a nagy nap, elindulunk Egerszalókra hármasban, Balázs, Apa és Anyáék. Eddig folyt a lázas csomagolás, most gondolatban azokat a dolgokat vesszük végig, amik ebből bizony kimaradtak. Az idő pocsék, annyira esik, hogy ha megelőznek minket a sztrádán, 3-4 másodpercig semmit sem lehet látni a felcsapódó esővíz miatt. Balázs édesen alszik, Apa vezet, én meg navigálok. Mindannyian jól csináljuk.

Megérkezünk, a szobánk már készen vár minket. A portánál beavatnak az ajtónyitó kártya, a vacsorázókártya, a törölközőkártya, és a köntöskártya rejtélyeibe. Kérünk még egy plusszkártyát, csinálnak azonnal, felmegyünk, örömködünk, és csodálkozunk, milyen szupi is ez a szálloda. Balázst egy nagy plüsállattal üdvözölte a szobácska, meg egy kicsivel, amit haza is vihet, az ágyikójában felhúzott gyerek-ágynemű, volt kisszéke is, virág alakú kispárnával, egy hálós játéktartó várta az utazó-játékait és a fürcsiben volt odakészítve fellépő is. A minibárról nem is beszélve, ahol aranyárban ugyan de didergett egy csomag gumimaci cukorka, meg egy szelet csoki, no meg egy kindertojás is, és vagy kétféle szénsavmentes rostos üdítőital is.
(jegyzet: legközelebb telefonon egyeztetek a hotel személyzetével, hogy ÜRES minibár fogadjon minket, Balázs kinyitott egy 900 forintos Gordon's London Dry Gin-t.. )

Elég kajásak voltunk, hát beültünk a hotel éttermébe ebédelni. Később már bántuk. Az árak az eget verdesték, és az üdítők gyűszűnyiek voltak. A kis butus pincérek meg olyan üvegpoharat hoztak Balázsnak, aminek se füle nem volt, se recéje, egyenes sima üvegpoharat, amely néhány sültkrumpli átmasszírozása után naná, hogy kicsúszott a kezéből. Kiderült továbbá, hogy Balázs még nincs éttermesítve. A várakozás nem tartozik az erősségei közé. Mire kijött a leves, már nem is akart levest enni, mire megérkezett a második, már fürödni tepert volna..

Voltak ott más gyerekek is, de vagy több évvel idősebbek voltak Balázsnál, vagy 10 hó és másfél év között voltak. Távolról azért nekünk úgy tűnt, hogy azoknak a családoknak jóval könnyebb dolguk van..

A portánál volt gyermekfürdőköpeny is, kb csenevész hetedikeseknek, még jó, hogy vittünk otthonról. A fürdő-felszereléshez tartozott még a két karúszó, egy puha szivacslabda, és fürdősapi is, de az nem kellett végülis. Balázs nagyon élvezte a pancsit, alig bírta kivárni, amíg rátesszük a karúszókat, a papucsát reptében hagyta el a parton, Apa éppenhogy csak el tudta kapni, hogy őt is lezuhanyozza egy kicsit, mielőtt megmártózik a langymeleg vízben.

A medencében voltak színüket váltó víz alatti lámpák, ez nagyon tetszett Balázsnak. Több helyen bugyborákolt ki a levegő is, vagy vízsugár, mikor mi. Törzshelye volt a lépcső, vagy valamelyikőnk öle, ha épp leültünk a medence szélénél a víz alatti padra. Fürcsi közben sikongatott, dumált, tátott szájjal nevetett, így nagy erőket öltünk abba, hogy úszás közben tartsa csukva a száját, különben lecsurog a torkán a víz. Egy idő után már értette, miért mondogatjuk ezt neki.

Úszás után fürcsi az odakészített kiskádban, majd mégegy tortúra az étteremben egy immár totál fáradt gyerkőccel. Visszaérve viszont nem kellett altatni, sőt. Idegen kiságyban másodpercek alatt elaludt tök világosban, miközben mi körülötte tettünk-vettünk. :)

Műkaja, meg minden, ami miatt idáig fajult a dolog

Na, ma megvolt az első McDöncink. Horrorisztikus élmény volt, no meg szükségmegoldás, nem hinném, hogy egyhamar újrázunk..
Balázzsal felkerekedtünk kilenckor, hogy elmegyünk gyógyszertárba, és utána meg visszacseréljük a papucsát nagyobbra a WECC-ben. Kisebbfajta dugó, de túléltük, Balázs bekómázott a kocsiban. Odaértünk a West Endbe, de Balázs még mindig úgy jött mellettem, mint egy kis plüssállat. A boltban meg nem akart az Istenért sem papucsot próbálni.. Vagy negyedóra könyörgés, és az otthonról hozott csokipuding-desszert felemlegetése révén sikerült csak rávenni egy papucspróbára. Gyorsan belezsúfoltunk három pár papucsot az eladónővel, de egyik sem nyert. Vagy kicsi volt, vagy min. 29-es méretű csónak. A nő ari volt, elirányított minket az átjáróház központba, vagy mibe, ott van a Skála mellett, hogy ott is van egy boltjuk, mert némi telefonálgatás után kiderítette, hogy ott még van egy 27-es papucs. No nem, 26-os sehol sem volt. Sebaj, útnak indultam Balázzsal, gondoltam nincs az messze, pár perc, és már ott is vagyunk. Nem kalkuláltam azonban bele a taskba, hogy Balázs legnagyobb sebessége, a 20cm/sec.. És akkor még nézelődtünk a szökökútnál, meg megettük egy padon a pudingot, meg pisilnie kellett, meg jól megnéztük mindenféle szögből a Niagara téren is a vízesést.. Mire odaértünk a bolthoz, csak egy cetli volt az ablakon, hogy "XY (nem mi) várj meg, mindjárt jövök, aláírás Z". Vártunk itt is egy tíz percet, mire megjött egy még aribb eladócsajszi, akinek már csak 10 perc kellett ahhoz, hogy lerimánkodja Balázsról a cipőjét. Aztán megint öt, hogy egy másik kis papucsot is felpróbáljunk, mert az első kicsinek bizonyult. De ez már tuti volt. Huhh.

Ekkor jött a telcsi, hogy beriasztott a riasztónk, hívjam a festőt, hogy mi van, és menjek haza. Kálvária kezdete, mert a festő számát mindig más vette fel, aztán már fel sem vette. Párom is telcsizett, hogy mi van már, nem lehet neten elérni a gépeinket. Béla-Papa is járt a házunknál, de nem volt nála kulcs, nem tudott körülnézni, csengetett, de senki nem nyitott ajtót.

Mindeközben Balázs a Nyugatinál hisztizett, hogy márpedig én megígértem neki, hogy visszafelé megnézzük a METRÓ-t, hát vettünk pár fránya jegyet, és lementünk. Ilyen nagy mozgólépcsőt még nem látott, mondta is, hogy fél, mielőtt rálépett, a lelépés sikerült. Következő hiszti, hogy szálljunk is föl egy metróra, miközben Béla-Papa ecstelte a (képzeletemben betöréses bűnténnyé alakult) házunk környékét. Metróra fel, metróról le, mozgólépcsővel fel, jegylukasztás, mozgólépcsőn le, újra metrón, leszállás a Nyugatinál, végre megint itt a WECC, sose örültem neki még ennyire. Mozgólépcsővel fel, mozgólépcsővel még feljebb, és ekkorra Balázs sebessége végképp lecsökkent.

Na ekkor rángattam be a fent nevezett műkaja-intézménybe, és rendeltem neki narancslevet. A sor hosszú volt, mire végigálltuk, elszomorodva kérdezte, hogy a többieknek miért van "reggelijük" nekünk meg semmink? Úgyhogy vettem neki egy gyerekmenüt is, magamnak meg két sajtbucit. A fiús játék a menühöz annyira gagyi volt, valami hajtogathatós szuperizmos lövöldözőbábu műanyagból, hogy inkább a rózsaszín selyemtáskát kértük..

Balázs szépen leült velem, elkezdett enni, majdnem eldobta a csirkefalatkát, merthogy meleg volt neki, krumplit csak tunkolni szerette, enni nem, mindig én kaptam meg. Aztán meg egyszer, csak úgy, el akart menni halat nézni, nélkülem. Dobtam el mindent azonnal, és tepertem utána. Később kiderült, hogy azt hitte, hogy a Camponában vagyunk, és meg akarta nézni a halakat, de mivel én tagadtam, hogy itt lenne olyan, hát a saját kezébe vette a kezdeményezést, és az egyik McDöncis falfestmény vonzásának engedve (csillogóan kék hullámok) elindult egyedül. Utolértem, megbeszéltük, huhh megint..

Szóval kicsit megtömtem, amitől újra 20cm/sec lett a végsebessége, és "elégedetten" folytattuk utunkat, egy McDöncis papírdobozzal (benne csirkefalat-darabkák, jut eszembe, még a kocsiból nem vettem ki), meg egy kis zászlóval.

Már láttam a parkolójegy-automatákat, amikor közölte, hogy: "KAkiiii-kakiiii!!!". (én diszkréten gutaütést kaptam) Spuri visszafelé, közben rájött, hogy ha ily gyorsan húzom, akkor ez remek lendületet ad neki a térdrevetődéshez, meg hát a kövezet is elég jó csúszós, és nem értette, hogy miért lilul el a fejem, ha megpróbálja, hisz minden a legjobban sikerült.

Időben elértük a mellékhelyiséget, és a feleslegesen lógó tárgyak ellenére alkotott is a kis drágám, én majd megszakadtam, ahogy tartottam őt a WC felett.

Visszafelé az unalom elkerülése végett Balázs azért vetegette magát a földre, hogy ne menjünk haza, maradjunk még itt, csináljunk még valamit, hát megígértem neki, hogy Békásra megyünk. Én leteszem őt Dédinél, de nekem mennem kell tovább haza körülnézni. Újabb hisztihullám, én is maradjak Békáson. Álígéretek (pirul-pirul) árán sikerült eljutnunk a kocsihoz, mire kiértünk a parkolóból, már előre csukló fejjel aludt.. Ekkor volt 12:50.

Okuljatok, és tanuljatok ebből, hogyan is lehet egy össz-vissz húsz perces útból több órásat csinálni, csak mert egy manócska is ott van velünk "segítségnek".

Szóval plázázni sem fogunk túl gyakran.