Na az úgy volt, hogy Mama Békáson nagy vendégséget tartott. Ott volt Béla-Papa majd' minden gyereke unokástul (Botika, Marcinkó, Gombóc-Artúr és Barnuska) és Balázs is. Amikor megérkeztünk (Apa és én), eltelt egy kis idő, míg mindenkit végigüdvözölve feltűnt, hogy nincs meg a gyerekünk.
Balázs alszik?
Nem, Balázs erre azt mondta volt - hallottuk Mamától -, hogy "Köszönöm szépen nem ajszom."
Akkor hát hol van? Dédinél olvasgat?
Nem, Dédi most jött ki a szobájából üdvözölni minket, meg figyelmeztetni, hogy ideje lenne lefektetni Balázst.
Rossz előérzetem az emelet felé hajtott minket, és nemsoká már hallottuk is a keserves sírást, és Mamázást. Balázs felment a szuszijáért, bement Marci volt szobájába és befészkelte magát Marci nagy tükrös-tolóajtós szekrényébe. Magára húzta az ajtót, és nem tudta kinyitni, panaszos sírása a szekrényből szűrődött ki, nem tudott kijönni. Elképzelésem szerint a következők zajlottak le:
Álmos sarjam két szuszival és egy cumival befészkelte magát egy párnával a szekrénybe. Az ajtót is behúzta, hogy ne legyen oly világos, de ez az akció túl jól sikerült. A vaksötétben megszeppent. Mivel mindkét kezében volt egy-egy szuszi, nem is sikerült elsőre kinyitnia a tolóajtót. Ettől méginkább megriadt, és a világ minden kincséért sem eresztette volna el a szuszikat, az utolsó dolgot, amivel nyugtatgatta magát. Naná, még a végén elveszti a szusziját is abban a szurok-sötétben.
Elkezdte hangosan hívni a Mamát, de a kinti nagy hangzavarban senki nem hallotta meg a szekrény mélyéről kiszűrődő sírást..
Előfordul ilyen is, főleg ha a gyerkőcöm különben már nagyon önálló..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése