SZÜLÜNK! Hajmeresztő és véres részletekkel

Gyengébb idegzetűek (esetleg erős idegzetű, de férfiemberek) ugorjanak a következő post-ra!

11:18-kor mintha megkéseltek volna. Még nem gondoltam semmit, ment a hasam másfél napja, biztos amiatt fáj most is.. de hogy ennyire!? 25 perc múlva újabb alhasi késelésszerű fájdalom. Már sejtettem valamit, de én nem ezt vártam. Hol marad a jól ismert enyhe menzesz-szerű érzés? A "kicsit szúr" kategóriába sorolható 10-es fájdalom-skálán 1-es erősségű szurkálódás? Kör-SMS Istvánnak, Anyunak, stb. Elkezdődött, de nyugi, még csak 25 percesek a fájások. Mégis mindenki elindul hazafelé.. És jól teszik. Összesen négy 25 perces fájás után szinte zaklatásnak vettem a kis 16 percest, mondván hogy mi van mááááár, hát még lett volna 9 perc nyugalmam! Úgyhogy nagyon megörültem Istvánnak, de elküldtem még a konyhába ebédelni. Mire megette a levest, (én már nem ebédeltem, óvatosságból..) indulásra készen vártam őt 12 perces fájásokkal.

A János kórházba kerülőúton mentünk, hogy ne fussunk bele a Moszkva téri dugóba. Az útburkolat minősége viszont ezeken az utakon olyan rossz volt, hogy feleződött a fájásaim közt eltelt pihiidőm. Immáron ötpercesekkel robogtunk a kis utcákon, és mikor István egyszercsak megkérdezte, hogy : "És most itt merre is??" akkor csúnyán félrenyeltem a közben kortyolgatott vizet. Persze jó felé mentünk, ez csak költői kérdés volt az ő részéről, de ijesztően hatott rám abban a szituban.

Külső szemlélő számára is tisztán érzékelhetőek voltak a fájásaim. Amikor fájt, akkor nagyon nem voltam kommunikatív, sőt, egyenesen átmentem verbálisan agresszívbe (pl, "Shut up!"), amikor meg Hawaii volt, akkor együtt énekelgettem a portugál salsát a rádióval. Mire megérkeztünk a kh-ba (14:45), már 3-4 perceskéim voltak, parkolóhely viszont vagy messze, de árnyékban, vagy sehol. Az előbbit választottam nagy hősiesen, mondván, hogy nem oly rossz még a helyzet. Hú, de messzinek tűnt az a kétszáz méter! Ráadásul a szülészet fent van az első emeleten! ! Én, aki két hétig menni is alig bírtam, úgy felszaladtam azon a 28 lépcsőn, mint akit kergetnek. Sietnem kellett, mert akkor már kétperceseim voltak. (Ez azt jelenti, hogy fáj másfél percig, aztán van 30 mp majdnem fájdalommentes pihenőidő.)

Istvánt zavartam a zárt üvegajtóhoz, hogy kopogjon be gyorsan. Ő bekopogott, és közölte, hogy szülni jöttünk. Nővérke elkerekedő szemmel néz rá, majd leesik neki a tantusz, és elkezd keresni engem, aki a legfelső lépcsőfokon fájdogálok a korlátba kapaszkodva. Ügyeletes orvos (aki mily érdekes fintora a sorsnak az a doki, akit végülis hangsúlyosan NEM választottam szülőorvosomnak) megvizsgál (3 ujjnyira nyitott, eltűnőben lévő méhszáj), majd "ottfelejt" a kényelmetlen vizsgálószéken. Bőszen fájdogálok, István kimegy a táskákért, mire visszaér, megkérem, hívjon ide valakit, vagy hadd menjek valahová vajúdni, mert elzsibbadtam nagyon, félek, hogy lepottyanok innen. Nővérke lesegít egy műanyagszékre. Ez istenes a vizsgálószékhez képest, bár meglehetősen kemény. Újabb nővérke jön (Efi nővér), ő már a kedvesebb kategóriából, bevezet minket a szülőszobába, ahol két szülőágy van, mindkettő szabad.

Előző tapasztalatom alapján a lehető legkésőbb akarok lefeküdni, mert tudom, azután már a Jóisten sem állít fel mégegyszer szülésig. Mások is mondták nekem, hogy a legrosszabb fekve vajúdni.. Efi nővér jön, CTG-zni szeretne, kérdem lehet-e ülve, a válasz igenlő; újra egy vasvázas kerti műanyag széken ülök. Fájások alatt diszkréten huhogok, de ettől elszédülök, lefektetnek, megvizsgálnak. Huhúúú, már négy ujjnyi, sürgölődés támad, megy a második telefon a dokimnak, hogy akkor most dobjon el mindent, és jöjjön.

Közben aláíratnak velem mindenféle nyomtatványt, hihihi, magam sem ismerném meg az aláírásomat rajtuk, fájás közben, a levegőben tartott papírra, golyóstollal, felfelé írni izgi volt.

Nem akartam artikulátlanul hörögni, és nyögni, gondoltam arra ráérek majd akkor, ha végképp elfogy az önkontrollom. Addig is a magam szórakoztatására kicifráztam egy kicsit a fájdalomhangjaimat. Hol azt sipítottam diszkréten, hogy: HÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍJ!, hol azt feleltem rá, hogy HAHHHHHHH! de a végére kifogytam a variációkból, és az utolsó két hörgés mindig az lett, hogy BÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! meg hogy BÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Istvánra sandítottam, aki közben lelkesen törölgetett egy vizes pelenkával, és szemvillanásomra adott egy korty ásványvizet. Amikor a BÚÚÚÚÚ-hoz értem a forgatókönyvben, láttam az arcán, hogy majdnem elneveti magát, de olyan rosszallóan néztem rá, hogy arcára forrt a bújkáló félmosoly.

Negyed óra múlva megérkezett az orvosom, aki a magánrendelését hagyta ott és jött lóhalálában, a küszöbön kapta magára a köpenyét és gyorsan meg is vizsgált (akkor már csak az egyik oldalon volt egy kis pereme a méhszájamnak, de a köv. fájás alatt ezt is megoldotta.) Hadarva gyorsoktatott egy kicsit a levegővételek helyességéről, és hogy hogyan kell majd nyomnom a tolófájások alatt, majd megkérdezte, érzek-e már székelési ingert. Mii, már most kéne?? hát egy kicsit talán.. kezdtem mondani, de már jött is a köv fájás, ami garantáltan tolófájás volt már.
Úgy, most nyomjon!
Jó, most pihi, levegővétel, és nyomjon!
Nem vett levegőt, de jól nyom!
Hú, jön ez, mint a rakéta!
Akar gátmetszést, vagy tud együttműködni?
Nem tudok, inkább a gátmetszés..
Tud együttműködni? Ez csak annyit jelent, hogy nem szabad nyomnia a következő fájásnál.
Most ne nyomjon!
Úgy, jól csinálja! Már látszik a feje!
Ne nyomjon, ne nyomjon! Úgy, kint van a fejecskéje!
Ne nyomjon, csak hagyja, hogy kicsusszanjon a válla!
Kint is van, ügyes volt!
OÁÁÁÁ, OÁÁÁÁÁÁÁ, OÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Megszületett életem (időben) második értelme: Szekeres Boróka Emma
2007 július 24-én délután 15:34 perckor
súlya: 3900 g
hossza: 54 cm
Apgar: 10/10
Sűrű barna punk hajával, hosszú körmöcskéivel egyszerűen imádnivaló!
képek a http://pista.iii.hu/pic/boroka honlapon, vagy a babaneten BORÓKA néven!!

István vágta el a köldökzsinórt, telefonon mindkét anyósnak megmutatta Boróka sírását, majd amíg elvitték Borókát fürdetni, kirohant a fényképezőgépéért, amit eddig a kocsiban hagyott, hogy ráérünk még azt behozni. Napokig tartott, amíg megemésztette, hogy ilyen gyorsan megszültem a kislányát. A gondosan bekészített szendvicsek, lefagyasztott Gatorade-k és ásványvizek érintetlenül figyeltek a hűtőtáskában. Gondolta majd az egynapos vajúdás és unatkozgatás (az ő részéről nyilván uncsi..) alatt lelkileg felkészül a szülésre.. De az események olyannyira felgyorsultak, hogy egyszer csak ott találta magát a szülőágyam mellett kezében egy becsomagolt csukott szemű kiscicával.