kedd, március 16, 2010

Szobatisztaság - Boró a nagylány

Eddig is sikerült már néha-néha bilibe kakilni, vagy bilibe pisilni (sokszor), de azt hiszem most tartós lesz ez az eredmény. Arra vártam, hogy legalább a kakinál szóljon előre a lányom, legalább azt jelezze, hogy kell neki, és szaladhassunk a bilihez. De vagy csak utána szólt, hogy kinyomta, vagy egyáltalán nem szólt, csak én éreztem meg a szagot. És kakilás után sem voltunk biztonságban, mert a pisiknél sem szólt, csak miután már mindent eláztatott, hogy pisilt. Volt, hogy ő kért kisbugyit pelenka helyett, volt, hogy én beszéltem rá. De most fordítva történt a dolog. Nem először bugyika, és utána elvárás, hogy szól majd, hanem először (még pelenkásan) szólt, hogy kakilni fog, és amikor a köv pisinél is szólt (Szólt Apának, hogy pisilnie kell, és mire Apa odaért, már csak azért nyavajgott, hogy nem tudja felhúzni a pelust rendesen. A pisi meg ott figyelt a biliben. :)) akkor azzal jutalmaztuk, hogy levehette a pelust, és vehetett szép virágos bugyikát.  Mert ő már nagylány. :)

Szóval ez volt vasárnap délelőtt. Most már hétfő este van, Boró csak az alvások ideje alatt volt bepelenkázva, és egyszer sem pisilt be. Nagyon büszke vagyok rá.

5 megjegyzés:

Elan írta...

Gratulálok!!! Szerinted hogyan próbálkozzam megkedveltetni Gáborral a bilit? Vagy még korai? 21 hónapos...

Ajtócska írta...

Megkedveltetni szerintem már most meglehet. Biztos pozitív élményként éli majd meg, ha véletlenül belecsurizik a bilibe és nagyon megtapsolod/összepuszilgatod. Balázsnál megnéztem, hogy száraz-e még a pelus, és ha igen, rácsüccsentettem a bilire, és olvastam neki egy nagyon rövid könyvecskét. Ha nem volt eredmény megdícsértem, hogy szépen ült, felöltöztettem, és mondtam neki, hogy most már mehet játszani. Ha volt eredmény meg látványosan nagyon örültem neki, és megdícsértem, hogy milyen nagyfiú. Ebben a korban már el tudják indítani a pisit, ha begyakorolják, csak a visszatartással vannak problémák.. :) Ha anyuci sokszor nagyon elkeseredik a pisiben tocsogó gyermek láttán, akkor ő inkább pelust fog kérni gatyácska helyett, hogy ezt elkerülje..
Nálunk az áttörést az hozta, amikor minden hangyát lepisiltünk a kertben kb félóránként, így nem is volt nála becsurizás, mert kb szárazon tartottuk a hólyagját - sok nálunk a hangya... :)

Elan írta...

És kábé milyen időközönként ültetted rá a bilire?

Ajtócska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ajtócska írta...

A szakirodalom olyasmit ír, hogy rendszeresen biliztessünk, és meghatározott ismétlődő időpontokban. Mi először csak napi egyszer ültettük rá Borót, fürdés előtt. A kád mellett volt a bili, és csupaszon, mezítláb a kövön hamar ment egy kis pisi. Balázsnál meg amikor beraktuk a kádba a meleg vízbe, még állva elétartottuk a bilit, és pisilt is bele azonnal.