Metalofon

Ez egy hangszer, olyan, mint a xilofon, csak az ütögetnivalók nem csontból, vagy műanyagból vannak, hanem fémből. Hát szép hangja van, és tiszta is, de most nem erről akarok írni.

Amikor Balázs megkapta (egy évesen) először borzasztó óvatosan ütögetett, minket felnőtteket utánozva. Később kezdett bevadulni. Aztán rájött, hogy a fémlapocskák alatt van egy szivacsréteg, amit mindenáron ki akart onnan piszkálni (nem hagytam), de legalábbis jól lenyomni a fémlapokat, hogy meddig mennek még lejjebb (ezt sem hagytam).
Aztán meg az ütőkkel rohangált volna el, mindent ütögetve, szurkálva (ezt sem tűrhettem).
Majd az ütőt a rések közé nyomva remekül beszorította a lapok közé, néha alig tudtam előhalászni.

Ez a metalofon egy tetszetős fadobozban lakik, még le is lehet zárni. No egy ideig ez is fő játéknak számított. Doboz két kallantyúját felhajtani, kinyitni a dobozt, játszani rajta két hangot, de legalábbis megragadni az ütőket, (némi nevelés után visszarakni az ütőket mielőtt) becsukni a dobozt, lehajtani a zár kallantyúit. Ez csak azért volt rémálom, mert nem tudta egyedül kinyitni a zárat, kinyitni a dobozt, ha mégis sikerült, vagy a doboz esett le a földre, vagy a tetejét tartó zsanérok feszültek meg veszélyesen. A visszacsukásnál majdnem mindig odacsípte volna az ujjacskáit, ha nem figyelek, és egyedül nem tudta becsukni sem a zárat. Hát egy ideig a hátam is borsódzott ettől a remek játéktól, már csak amiatt is, hogy engem bezzeg nem hagyott rajta játszani..:(

Lassú javulás volt tapasztalható ebben az idő előrehaladtával. Ma már nem akarja kihalászni a szivacsot a fémlapocskák alól, csak ritkán dugja olyan helyre az ütőket, ahonnan nem tudja kiszabadítani, és egyedül előveszi a hangszert, ha kedve van hozzá. Mint ma is. És tündérien (és szakszerűen) játszott is rajta. Még jó is volt hallgatni, esküszöm.