hétfő, május 22, 2006

Mezítláb


A szembe-szomszédom kislánya mezítláb ugrándozott a fehér zúzottkövön a kapunk előtt a minap. Igaz, hogy idősebb Balázsnál, de úgy gondoltam az Balázsnak sem árthat, ha a kertben a füvön mezítlábaskodik egy kicsit. Az időzítésbe besegített az is, hogy Balázs szuttyogóssá áztatta a szandiját és nem volt neki másik.
Balázs nagyon élvezte, hogy levetettük a nedves göncöket. Játszott egy kicsit a talpával, a lábujjaival, majd útnak indult, mintha mi sem történt volna.
Csattogott erre, csattogott arra, ment a meleg kövön, a hidegvizes fűben, élvezte nagyon, ahogy csiklandozta a lábujjait a fű. Rátévedt a régi betonra, ahol már szúrósak a kis kavicsok, amik a télen fagytak fel róla, és "JAJ!"-ongott egy keveset, amíg letámogattam a fűbe. Oda nem is ment többször!
Hívtam, hogy lépjen bele a homokozójába, és betemettem a kis lábát. Onnantól kezdve még vagy hússzor betemettük a lábait, annyira tetszett neki.
Mire Apa hazaért, már úgy nézett ki, mint egy kis varacskos disznó egy hosszúra nyúlt dagonya-parti után. Apának ennek ellenére nem volt szíve kirekeszteni a kocsijából, ezt a kis homokhalmazt, amikor Balázs úgy döntött, itt az ideje egy kis vezetésnek. Mire kivezette magát, megszáradt a szandija, és a talpacskája is elég tiszta lett, hogy feladjuk rá.
Apropó, vezetés.. Beigazolódott a gyanúm, hogy Balázs Autókázás-a következtében nem indult Mama kocsija... Igen, Balázs hallgatta ugyan a rádiót, de aztán jól lehalkította.. Ami meg leszívta az aksit.. Pech.

Nincsenek megjegyzések: