HÉV

No, ez kalandos nap volt. Gondoltam (naívan) ma elintézem az állandó lakcímváltoztatásomat, és ecélból előbb le akartam csapni Balázst Nagyinál, hogy mobilabb legyek, gondolva, hogy akár órákat is kell sorbaállnom. Összekészítettem minden fontosat, beriasztottam, és nem találtam a bejárati ajtó kulcsát. Áh, mindegy, legyintettem az utolsó pár pittyegés alatt, és meglógtam a pótkulccsal. Igen ám, de a kocsikulcsomat sem leltem sehol. Rövid, ámde eszelős kulcskeresés után (hátizsák, zsebeim, táskám) felhívtam Apát, aki segített kideríteni, hogy az illető szökésben lévő kulcsokat ő zárta be valószínűleg a kertben álló kocsinkba.
Sebaj, legyintettem megint, és elindultunk Balázzsal Nagyihoz gyalog. Pomázon a hegytetőről HÉVvel Csillaghegy tőlünk legtávolabb eső csücskébe. No ez kissé elhamarkodott döntés volt.

A mi utcánkon még sétáltunk, én vittem a kismotort, a retikülömet és a szükséges holmikkal teletömött hátizsákot. A meredek utcán nem mert felülni Balázs a motorra, pedig hát sokkal gyorsabban leértünk volna. Mire elértük a patikát a hegy lábánál, már háromnegyed órája sétáltunk. Beugrottunk a CBA-ba vízért meg Balázsnakl egy kis csokiért. Vettünk jegyet, és vagy 15 percig vártuk a HÉV-et. A HÉV-ről felhívtuk Nagyit, hogy sétáljon elénk, mert nagyon elfáradtunk. Csillaghegyen leszálltunk, és húztam a kismotorozó fiamat a járdán magam után. Ez elindulásunki után majdnem két órával volt. Nem gondoltam, hogy egy kisgyerekkel ennyire rá kell számolni az utazásra. Eddig sose értettem reggel a rohanó apukákat és anyukákat, akik úgy húzzák maguk után a gyerkőcöt, hogy annak szinte a lába sem éri a földet. Hmm... Gondolom nem volt felesleges két órájuk egy háromnegyed órás útra..
Végre megláttuk Nagyit, aki eltolta a biciklijét is, és mellette jött Noi a kisbabáját tolva. Balázs beleült a bicókosárba, és szemezett a picilánnyal, én meg cipeltem tovább a táskát, a kismotort, és tartottam Balázst, hogy ki ne essen valahogy.
Nem haltunk bele, de máskor azért nem indulunk el gyalog, ha lehet..

De erről majd holnap :$ , izé, ma később, vagyishogy egyszer csak még írok, de most megyek aludni.

Itt majadunk Dédivel

Balázs Békáson fürdött, megitta a tejecskéjét, és nem akart velem hazaindulni, húzta Dédit a játékok felé. Mondtam neki: Gyere, Balázs, megyünk haza a cicákhoz!, mire ő: Itt majadunk Dédivel...

Balázs iskolába megy

Persze, majd megy is, most még csak beugrottunk ..
Papírmunka miatt mentünk be a munkahelyemre, kérvényeznem kellett a GyES-t. Balázs akkor járt utoljára a suliban, amikor még nem tudott futni sem. Nagyon csodálkozott, és egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Csupa idegen arc mosolygott rá, és mindenki úgy csinált, mintha már nagyon régen jól ismerné őt.
Neki meg még csak nem is rémlett az a sok sipítozó néni. Okosan már az elején közölte velem egy csendes pillanatban, hogy: Medünk Gombihez!, vagyishogy elege van, menjünk vissza a kocsihoz, és egyben haza is. De hát nem cél nélkül jöttünk ide, felnyaláboltam, és felvittem az emeletre, a titkárságra.
A folyosón nagyon tetszett neki az akvárium, bár minduntalan bele akart nyúlni (a Honvéd téren szabad neki). Az iskolatitkárnál már felengedett, és hajlandó volt beszélgetni is vele, bár elég hamar az lett a refrén, hogy: Jemedünk jépcőn, Anya!.

A Honvéd téren

Igen, ezek után már nem a Nádor utcába megyünk Papáékat meglátogatni, hanem a Honvéd térre. Szupi kis lakásuk van, pöpecül berendezve. Jók a burkolatok, szépek a színek, összhangban van minden mindennel. Bár talán kissé túlzsúfoltak voltak a terek. Nagyon sok szép bútor volt, de kevés mozgástér maradt. Hát persze, hogy Balázs szemszögéből nézem a dolgokat!:D
Balázs nehezebben oldódott fel, mint eddig, de hát ez jó pár oknak betudható. Új volt nekünk a környezet, érkezéskor épp aludt a kocsiban, nagyon álmos és nyűgös volt és már hónapok óta nem találkoztunk Papáékkal. Jó érzés volt hallani a sok dícséretet, hogy mekkorát nőtt Balázs, milyen nagyfiú, milyen szépen beszél, milyen aranyos, milyen ügyesen eszik, milyen cserfes, stb.
Kutyasétáltatás is volt a napirenden, de elkezdett esni az eső, és a kutyus nem volt hajlandó elhagyni a kapu száraz védelmét. Szerettünk volna lemenni a Honvéd téri játszótérre is, de ez is meghiúsult az időjárási viszontagságok miatt. Kár, pedig nagyon jó kis játszótér van ott, talán majd máskor. Jövünk majd még sokszor ide, mert lesz ingyenes parkolócédulkám, yipppeeeeee!

Hold - hideg érem az égen..

Békásról hazafelé a kocsiban Balázs izgatottan mutogatott az ablakra. Némi találgatás után kiderült, hogy a hold ezüstös érme kötötte így le a figyelmét. Rövidesen elkanyarodtunk, és Balázs szomorúan mondta, hogy ejhadtuk hojdat, de én megvígasztaltam, hogy olyat nem lehet csinálni, mint elhagyni a holdat, az éjszaka mindig fent van az égen valahol, csak meg kell keresni. Ezek után hazáig szajkózta a valahol szót, csak mert megtetszett neki. (Vajajoj) Útközben megint megtaláltuk a holdat, de megint kanyar következett, és eltűnt a szemünk elől, mire Balázs megjegyezte, hogy: ejtakajják fák hojdat.
Amint hazaértünk, Balázs kiment Apával a teraszra, hogy megkeressék a holdat "vajajoj" az égen. Balázs Apa nyakában ült, de a kényelmesebb forgolódás, meg nézelődés érdekében letetette magát (Letesz Bajaját picit). Amikor a nyitott ajtón Garfield is kisomfordált hozzájuk némi kaja reményében, nevetve megjegyezte: Megnézi hojdat Gajfijd is.

Cat body guard needed!

Látván Balázs szeme körül egy pár napja, hogy a macska hogyan is védekezik és torol meg bizonyos neki nem tetsző tetteket, elhatároztam, hogy kemény leszek, és megteremtem szeretteim között a békét, akár némi békétlenség árán is.
Árgus szemekkel figyelem Balázst, és ha bántja a cicákat, azonnal közbelépek, mérges vagyok, ráütök a kezére, és egyéb módon szankcionálok. Egyszercsak látom, hogy valami botban végződő (, vagy kezdődő, mittoménmivoltaz) tárggyal indul meg az én fiam az egyik kiszemelt áldozat-maccs felé. Amikor már biztos vagyok a tervében, időben szólok neki, hogy nem szabad bántani a cicákat, és hogy tedd azt le, Balázs, és hogy meg ne ütsd vele a cicát - de ő csak megy rendületlenül, és utolérvén a gyanútlanul lépdelő áldozatot jól hókon csapja. De ekkor én is befutok, ismételten (már hangosan) hangot adva nemtetszésemnek, miszerint nem szabad bántani a cicákat, nem szabad rájuk ütni, melyik kezeddel ütötted meg a cicát? Puff! rácsapok, menj innen, ne is lássalak. Nyavint egyet sírós hangon, hogy: Anya jácapott! és felveszi iménti társalgásunk (hehe, inkább okító monológom) fonalát azzal, hogy lábát lendítve reménykedve megkérdezi: Júg Bajaja? Nem, rúgdosni sem szabad őket..
Nem mondom, nehéz egy meccs lesz ez..

Óvatosan!

Eddig is mondta, eddig is megértettem, de most oda is figyeltem, hogy mit értek én jól. Mert mint kiderült megint besegített egy kicsit az a jószívű tanárfülem. (Feleltetés közben is a jót hallom ki a dadogó felelő szavaiból..)
Naszóval én mondtam Balázsnak, hogy óvatosan fogja a lapokat, mert különben meggyűrődnek, legyen nagyon óvatos, (tudva, hogy az utolsó bonyolult szót ismétli majd meg) és csendben, várakozással telve figyeltem. És ő bólogatva biztosított engem óvatosságáról ezt skandálva: Ójafosan Bajaja!

Lefekvés Balázzsal

Ugyanaznap délután, Apa ásítozott nagyon ebéd után. Balázs odament hozzá, és ezt mondta neki: Apa ájmosz, felmedünk. Ezután megfogta a kezét, és felvezette Mama szobájába (ahol Balázs kiságya van, és ahol aludni szokott, amikor Békáson van), a nagyágyhoz, berakatta magát a kiságyába, és így pihentek vagy húsz percet.

Ébredés Balázzsal

Mama reggeli kábultságát ez a mondat oszlatta el teljesen ma reggel fél hétkor: Mama ájmosz, aludni szejetne.

Hiányoztál Anyának, Balázs!

Tegnap volt egy jóbarátunk esküvője, és hogy részt tudjunk venni az esküvői vacsorán, Balázs Békáson aludt a Mamáéknál. Érkezésünk, és az első pár perc öröm után Balázs felmászott az ölembe, és azt mondta:
Anya hiányoztál! - még mielőtt elcsöpögtem volna meghatottságomban, folytatta:
Hiányoztál Dédinek, Mamának, Béja Papának!
Azért én örültem neki, talán nem pont ezt akarta mondani, talán tényleg hiányoztam neki, ezért mondta, amit mondott nekem..

Használati útmutató

Mama új Neogranormont bontott, és Balázs boldogan halászta ki az üresnek tűnő dobozból a használati útmutatóját. Örömmel felkiáltott, ahogy széthajtogatta, és meglátta rajta a nyomtatott betűket: Újszág van benne!
Később megint megtalálta a papírt, és amikor Mama rákérdezett, hogy: Balázs, újság van nálad? azt válaszolta: Igen, ojvaszom. és ujjacskáit a papíron húzva hangosan dörmögött egy kevesett.

Szőj

Régebben, ha talált a földön bármi szöszt, felcsippentette, és odahozta nekem. Aztán ugyanilyen csippentő mozdulattal szabadította meg a macskákat 20-40 szál szőrüktől, és azt hozta nekem. Vagy megsimizte ragacsos-nedves kezével az alvó cicákat, és a tenyerét hozta, fintorogva, hogy szőrtelenítsem. Ma, ha macskaszőrt lát a földön, már csak fintorogva rámutat: Macka Szőj. Mindezt jó tudni a következő sztorihoz, ami Békáson esett meg vele.
Evés után Mama megtörölgette Balázs száját vizes ruhával (amit Balázs utál), ilyenkor automatikusan megtörli a száját bármibe, ami szárazabbnak tűnik a vizes rongynál. (Fürdéskor, arcmosás után például rendszeresen a rövidujjú trikónk ujja az áldozat.) Mamán ujjatlan ing volt, hát jól beletörölte a csőrét Mama karjába. Fintorgott egyet, azt mondta: Mama kajja szőjösz, jetöjjöm kezemmel. és az ujjai hegyével pengető mozdulattal párszor végigsimította a száját.

Relativitás és a számok

Ha csak egy mogyorót adok neki, akkor: Kettót! kér, ha kettőt adok, akkor: Sokat! Ha valamit nem szeretnék többször megengedni neki, akkor kis ujját feltartva könyörög, hogy: Edszej! Tehát a számokat kiválóan használja saját igényei szerint. A Jankovics Gyula utcába kanyarodván rendszeresen megjegyzi, hogy: Kontéej! Másik! Kettó kontéej! (konténer)

Felmászott Balázs Békáson a kisház (másfél méter magas babaház) tetejére. Lelkesen csodálkoztam, hogy: Milyen magas vagy, Balázs, magasabb vagy Anyánál is! Őt zavarhatta, hogy most más (nem a megszokott) szögből látja az arcomat, és leguggolt. Megjegyeztem, hogy most mindketten egyforma magasak vagyunk. Ő okosan bólogatott, és hozzáfűzte, hogy: Kettófojma.
Okos, nem?

szőlő

Nem baj az sem, ha savanyú. Eleinte csodálkozott, hogy ennek bizony meg lehet enni a magját, de nem okozott számára gondot. Az egyetlen gondot az jelenti, ha nincs több belőle.
Lépdelt Balázs Dédivel felfelé a lépcsőn, fogták egymás kezét. Eredetileg azért, hogy Balázs ne essen el. Mostanság azért, hogy Balázs ne száguldjon fel a lépcső tetejére a Dédi nélkül. :) Dédi és Balázs kezében is egy-egy fürt szőlő izgult. Hát persze, hogy amiatt, vajh mikor teljesedik már be végzetük, és eszi meg végre őket is valaki. De most nem is ez a fontos, hanem az, hogy Balázs is izgult. Mert elfogyott már a második lépcsőnél a szájából a szőlőszem, és nem tudott csípni a mancsában lilálló szőlőből sem, mert Dédi kitartóan fogta a kezét. A szőlő-elvonás tünetei hevenyen jelentkeztek, Balázs megtorpant, és a kezében fogott fürtöt a szája elé emelve próbált kiharapni belőle egy szemet.
Olyan is előfordult néha, hogy a szőlőfürt egészben érkezett fel a házhoz, de ilyenkor persze mindig kiderült, hogy három fürttel indultak el, nem kettővel. Arany szíve van Balázsnak, nem irigy egyáltalán, csak hát a megszokások miatt mindig a saját szája felé indul a keze, ha szőlőt éreznek az ujjai. Második próbálkozásra általában már Apa és Anya is kap egy-egy szem szőlőt tőle. Dupla öröm, mert imádom az Othello-t!
Történt egyszer, hogy már fent a házban fogyott el a fürt szőlője. Felemelte, és boldogan közölte velünk, hogy mire is emlékezteti őt az üres szőlőcsuma: Fenyófa!