csütörtök, szeptember 21, 2006

Balázs iskolába megy

Persze, majd megy is, most még csak beugrottunk ..
Papírmunka miatt mentünk be a munkahelyemre, kérvényeznem kellett a GyES-t. Balázs akkor járt utoljára a suliban, amikor még nem tudott futni sem. Nagyon csodálkozott, és egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Csupa idegen arc mosolygott rá, és mindenki úgy csinált, mintha már nagyon régen jól ismerné őt.
Neki meg még csak nem is rémlett az a sok sipítozó néni. Okosan már az elején közölte velem egy csendes pillanatban, hogy: Medünk Gombihez!, vagyishogy elege van, menjünk vissza a kocsihoz, és egyben haza is. De hát nem cél nélkül jöttünk ide, felnyaláboltam, és felvittem az emeletre, a titkárságra.
A folyosón nagyon tetszett neki az akvárium, bár minduntalan bele akart nyúlni (a Honvéd téren szabad neki). Az iskolatitkárnál már felengedett, és hajlandó volt beszélgetni is vele, bár elég hamar az lett a refrén, hogy: Jemedünk jépcőn, Anya!.

Nincsenek megjegyzések: