szerda, november 15, 2006

Arról, hogy mennyire mélyen alszik Balázs, amikor beteszem a kiságyába.

Háttal félig nekemdőlve fekszik mellettem az ágyon, jobb kezében a szuszija, bal keze ráhanyatlott az arcomra. Pár másodpercig még boldogan szagolgatom, aztán szépen lehajtogatom magamról, és óvatosan ernyedt kis teste alá nyúlva felveszem, hogy betegyem a kiságyába.
Feje hátrahanyatlik, szusziját elejti, a kiságyban úgy marad, ahogy leraktam. Kiegyengetem a végtagjait, begyűjtöm neki a szusziját, betakargatom, és adok neki egy pihekönnyű kis puszikát. Ekkor, mint akibe villám csapott, keze fellendül, és a puszi helyét paskolgatva fennhangon közli, hogy: Odajagasztom puszit! majd mintha csak képzeltem volna az egészet, alszik mozdulatlanul tovább.

Nincsenek megjegyzések: