Este együtt fürödtem Balázzsal. Néha igen nehéz berimánkodni a kádba, ma csak így sikerült. Ez nekem csak jó, mert szuper vele együtt bolondozni a kádban, és utána nem nekem kell bepelenkáznom, felöltöztetnem, hanem Apának.
Habot vertünk, és az orromra is jutott persze belőle, utána hirtelen nagyon piszézni akartam Balázzsal, aki sikoltva menekült. A játék hevében egy fordulás közben Balázs elcsúszott, és a lábszárcsontomra huppant. Apára nézve hangtalanul formázom a basszameget, míg Balázs velem egyidőben nekem háttal közli, hogy: Basszus!.
Ő mit sem sejtve játszott tovább, Apával még percek múlva is nevetve törölgettük a könnyeinket.
Milyen megítésélben lesz részünk, ha egy év múlva az oviban kezd el káromkodni a gyerekünk? Mi, akik szinte sohasem káromkodunk, de ha mégis, akkor max. basszamegezünk, azt is csak némán, sziszegve, pont a mi gyerekünktől fogja megtanulni a fél kiscsoport, hogy kell káromkodni? De gááááz..
2 megjegyzés:
Ne aggódj, szerintem utólag már senki nem fogja tudni, melyik gyerek melyiktől tanulta...
Amúgy továbbra is csodálom, hogy kibirjátok hangos röhögés nélkül a dolgait :)
Még sokkal régebben kezdő korunkban röhögtünk fel valami nagyon durván, erre ő boldogan megismételte, és várta a dicséret-nevetésünket. Na onnantól kezdve tudjuk, hogy ha jót akarunk magunknak, muszáj megállnunk nevetés nélkül..
Megjegyzés küldése