Hazafelé menet azzal bíztattam türelmetlenkedő fiamat, hogy mindjárt hazaérünk, mindjárt rákanyarodunk a rázós útra. Azonnal elkezdte jobbra balra dobálni a fejét, tökéletesen imitálva az úttest előre várt hepe-hupáit..
Este fektetési időben valaki suttyomban elemet cserélt a fiunkban. Csak ez jöhetett szóba, mint leginkább valószínű magyarázat a fél kilences felpörgésére. Hangosan ugatva felmászott Apára, megállt a hasán, viháncolt, egy pillanatra sem állt meg.. Mindezt újra és újra megállás nélkül..
Azután meg ki akart menni a szobából, de mondtuk neki, hogy ne tegye, hisz nincs rajta szandi. Erre fogta magát és belebújt az apja 44-es papucsába. Óriási küzdelmek közepette bejött vele a szoba közepéig, aztán kiment a másikért. Még vagy öt percig slattyogott a hol itt, hol ott hagyott papucsokban.
Aztán egyszer csak beleült egy fa kiselefánt az egyik papucsba, és mint kocsi száguldott a szőnyegen. A másik papucs az ajtórésbe szorult, ezért nem csukódott az ajtó. Balázs kitalálta, hogy megszereli. Nyújtózkodott a kilincs után, és amikor elérte, felfedezte, hogy bizonyos varázslatos kapcsolat van a kilincs lenyomása és a zár nyelvének eltűnése között. Ezt is próbálta megfejteni vagy egy percig, aztán a nevetéstől guruló közönség (Apa+Anya) segítségét kérte ajtóbecsukás ügyben.
Részletesen elmagyaráztam Balázsnak, mit tegyen, hogy be tudja csukni az ajtót. Balázs pontosan követte az utasításaimat. Először kértem, hogy nyissa ki az ajtót - amit azonnal meg is tett. Emelje fel a papucsot - megtörtént. Dobja ki - erre ahelyett, hogy kidobta volna a szobából, eltűnt a papuccsal együtt a folyosón. Tip-tap tipi-tap, egyszer csak halljuk a szemeteskuka tetejét lecsapódni, megint tipi-tap, már jön is vissza a kis mezítlábas, és a jól végzett munka örömével megtapsolja magát.. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése