A homokozás örömei

Nos, a homokozás örömei engem is elértek. Tetten értem magam, ahogy gyerekes élvezetet okoz a homokvárépítés, és a homokgombóc-gyúrás. Viszont mindezen örömöket én csakis a homokozónál tudom kiélvezni.
Balázs mostanában már délelőtt (mit de-tt, már reggel!) kikéretőzik homokozni. Ezalatt csinálok reggelit, fél szemem persze mindig a fiamon. Szól nekem, mutat valamit, válaszolok, kiintegetek neki, és ő homokozik tovább békésen. Csupán két percre tűntem el a fürdőszobában, de a visszacsatolás hiánya arra ösztökélte Balázst, hogy azon nyomban felkutasson. Fogta a kis vödrét, és az elmaradhatatlan kislapátot, és a keresésemre indult. Világosan látszott, hol keresgélt engem. Később, miután visszatoloncoltam Balázst a homokozóba, könnyedén követtem a homoknyomokat a hálószobába, a gyerekszobába, a konyhába, a dolgozóba, és végül a "búvóhelyemre", a fürdőszobába. Miután Old Shutterhand szemeit kölcsönvéve egy partvissal és kislapáttal is felkutattam az előbb felsorolt helyeket, már tudtam, hogy amikor a fiam a keresésemre indult, még tele volt a vödröcskéje homokkal..

Ugyanezen a napon Balázs háromszor szólt, hogy "ka-ka" és kapirgálta a pelusát. Először örültem, hogy szól, megdícsértem. Húztam volna fel tisztába tevés után a szandiját, de nem engedte. Szólt, hogy "ka-ka" és nyögött. Okos a gyerek, tudja, hogy úgyis levenném róla a következő percben. Újabb tisztába tevés, szandi fel, gyerek vissza a homokozóba. Egyszercsak megint jön, ugyanazt mondva, mint az első két alkalommal, de már nincs kedve vetkőzni. Meglepődtem rendesen, hogy harmadszor is?, de büdös volt valaki kettőnk közül, és nem én voltam az, szóval nem volt mese, menni kellett tisztába tenni.
Azért jó, hogy már szól, így nem csípi ki a kis popóját a kaki.