Amikor nem akarjuk, hogy Balázs elaludjon a nagymamáktól hazavezető 10-15 perces úton, akkor végig beszélünk hozzá. Felhívjuk a figyelmét a teherautókra, motorosokra, és nem utolsósorban az épületekre, amiket elhagyunk. Amikor egyszer Dédit vittük Pomázra, megkértem Balázst, szóljon nekem, ha elérjük a benzinkutat, amit boldogan kurjongatva meg is tett. Hangos felkiáltásokkal jelezte még a sárga buszokat a buszpályaudvarnál, és szólt, amikor elértük a Kőhegy patikát is.
Van olyan is, hogy Balázs minden erőfeszítésünk ellenére elszundít. Az álom határmezsgyéjén kértem ma tőle azt, hogy mutassa meg, hol van a benzinkút. Figyelt le-lecsukódó pillái mögül, és amikor a benzinkút mellé értünk, egy csuklómozdulattal némán rámutatott az ablakon keresztül..
Mielőtt ráfordultunk a mi utcánkra, ami még mindig nagyon rázós földút, egyszer csak elkezdte jobbra balra dobálni a fejét, jelezve, hogy tudja ám, hogy mi következik.. Ma ahogy közeledtünk a házunkhoz, megfogtam a buksiját, hogy ne legyen ütődöttebb, mint születésekor holmi úthiba miatt. Egy kis sima részen elengedtem a fejét, mert viszketett az orrom, erre látom, már emeli is a kis kezét és megfogja a fejét vele, nehogy leguruljon a nyakáról. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése