Altatás

Réges réges régen elég volt kikerülni a látómezejéből. Réges rég csak a szájába dugtam a cumit, és ő már aludt is. Régen elég volt odaadni neki a szuszipelusát, és egy cumit, és ő megoldotta, hogy mit hová tegyen, és gyorsan elaludt. Csak a kruppos tünetek óta nehezebb altatni, akkor ugyanis melléültem, amíg el nem aludt. Volt hogy a szobájában is aludtam, hogy halljam a légzését. Aztán már mindig elvárta, hogy ott üljön valamelyikőnk az ágya mellett, amíg őfelsége elalszik. Ez volt, hogy 40 percig is eltartott. Váltottam, és már nem ültem, hanem lefeküdtem a szófára, és onnan szóltam hozzá, hogy itt van Anya, te is feküdj le és aludj kicsim. Csak hát igen nehéz kilopakodni a szobájából, ha idő előtt mozdul meg az ember. Ha felriad Balázs, akkor garantáltan ott kell virrasztani még húsz percet. Többször bealudtam altatás közben, és István keltett fel órákkal később, amikor ő ment aludni, hogy vánszorogjak át a mi szobánkba. Olyankor sajnáltam magam, hogy elment az estém és semmit sem csináltam.
De mi ez a mostani helyzethez képest? Ha egy kis nyöszörgést hallunk, akkor rohanunk a gyerekszobába, visszasímogatjuk Balázst vízszintesbe, és altatunk. Ugyanis ha már elért a gyerekszoba ajtajáig, akkor már nem lehet visszairánytani az ágyikójába, jön rendületlenül a szülői ágyba. István nem tud jól aludni, ha Balázs ottalszik. Patthelyzet van.
Átrendeztem egy kicsit a hálónkat, és most én alszom a fal mellett. Ha Balázs átjönne éjjel, a falhoz irányítom (nem hideg, mert elé van állítva egy nagy szivacságy) így csak engem rúgdos, Apa tud aludni. Nem állítom, hogy kipihenten ébredek, de amint kinyitom a szemem, ott látom az én álomszagú kis boldogságomat és ez mindent feledtet velem.

Az első ágybólkimászós eset utáni este nagyon megszenvedtünk az altatással. Mindketten ott hevertünk már Balázs szobájában, ő mégis valahogy úgy gondolhatta, hogy most már mindig a szülői ágyban fog aludni. Vagy 40 percig sírdogált Balázs eltérő intenzitással a kilincset markolászva, minket húzva az ajtó felé, és azt hajtogatva, hogy KII-KIII-KII! Ezt a csatát megnyertük, magától mászott be a kiságyába, rákövetkező este már csak egyszer említette, hogy KII, később meg már egészen felhagyott vele.
Napközben nehezebb őt altatni, egyrészt mert dögmeleg van, másrészt mert nem annyira álmos és világos is van. Mostanában általában mesélek neki fejből egy-két mestét, vagy énekelgetek neki, és erre lefekszik az ágyikójába, becsukja a szemét, és amíg hang jön ki a torkomból, addig mozdulatlanul fekszik. Amint vége a versnek, mesének, felpattan, és MÉG-MÉG-et hajtogatva várja a folytatást.
Egyik nap is kértem, hogy feküdjön be a kiságyába, és akkor én majd mondok neki mesét. Erre fel elbújt a heverő kartámlája mögé, mintha már a kiságyában gubbasztana, és várta a mesét.. A kis huncut.. Azt gondolta, becsaphatja Anyát!