Balettelőadásra mentem Mamával, Apa vigyázott Balázsra, ő fürdette, altatta. Balázs valószínűleg nem érezte még magát álmosnak, nem akart még aludni menni. Apa azért szorgalmasan altatgatta (ami mostanában azt jelenti, hogy leült a kiságy mellé és várta, hogy Balázs szuszogása megváltozzon), és amikor úgy gondolta, sikerült, macska-léptekkel elindult az ajtó felé. Elég volt Apa egy ízületének hangosabb pattanása ahhoz, hogy Balázs talpra pattanjon, és hangosan követelje az újabb altatást. A harmadik visszatapsolás után Apának elborult az agya, kilátástalannak ítélte a helyzetét, hiszen Balázs csak nem alszik, sőt hangosan sír. Kiviharzott hát a szobából a folyosóra, hogy vegyen egy pár mély lélegzetet, és összeszedje a gondolatait, hogy hogyan is tovább. Egyszer csak közvetlenül maga mögött hallotta Balázs sírását. Megpördült, és tényleg, Balázs ott totyogott mögötte a sötét folyosón sírva.
Amikor hazaérkeztem, már alva találtam kicsi fiamat. Éjfél körül még elcsodálkoztunk Apával, hogy igen, eljött ez az idő is, Balázs rájött, hogy ki is tud mászni a kiságyból, ha akar. Igazán az a furcsa, hogy eddig nem tette meg, legalábbis gyerekes ismerőseink szerint. Én ezt azzal magyaráztam, hogy mi csak akkor tettük be a kiságyba Balázst, ha alvásidő volt, tehát úgyis álmos volt már, és kivettük, amikor hívott minket, hogy felébredt. No ezt szépen megvitattuk, és aludni tértünk volna, amikor meghallottuk Balázs nyöszörgését. Apa ment megnyugtatni, cumi a szájába, simi-simi, és otthagyta Balázst. Amint kilépett az ajtón, Balázs beleerősített. Tompa puffanásra lettünk figyelmesek, majd pár másodperces fortissimo sírásra, aztán mire kiugrottunk az ágyból, hogy megnézzük eme zajok forrását, már ott állt az ajtónkban, szuszipelusát szorongatva. Ekkor aludt velünk először a nagyágyban, kettőnk között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése